Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 37. versszak.

37. versszak

Azért, hogy a számtalan lény szenvedését

A három szférától mentes bölcsességgel eloszlasd,

Irányítsd az erőfeszítésedből fakadó minden jót

A felébredésre – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

A leghalványabb reményt vagy óhajt se tartsd meg azt gondolván, hogy a gyakorlásodból hasznod lesz. Engedd el az egészet – a remény utolsó cseppjét is. Jól érzed magad attól, amit tettél. De ha ragaszkodsz hozzá, azzal a múltban élsz, nem a jelenben. Engedd el az egészet – még azt a jót is, amit teszel.

Talán szeretnél hinni a jóság ideájában, abban, hogy fel tudod azt ajánlani mások felébredése érdekében, és abban, hogy ez a felajánlás valamilyen módon neked is segít. Szó szerinti értelmezésben ezek tündérmesék. Ha azonban úgy értelmezed őket, ahogy azokat eredetileg szánták, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy belevigyenek a tapasztalásod mélyébe, ahol minden szó hiábavaló, s mégis képes vagy válaszolni a világ fájdalmára, teljesen és fenntartás nélkül.

A bódhiszattvák útja referencia pontok nélküli út, semmilyen referencia pont nincs – nincs jóság, sem felébredés, sem üresség. Semmi. A cselekedeteid a tudatosság nyitott világosságából fakadnak, nem a gondolataidból és az érzéseidből.

Most ismét állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el, milyen hatással volt az életedre a gyakorlás, esetleg hogyan változtatta meg az életed. Vagy gondolkozz el azon, hogy mit tanultál vagy értettél meg azáltal, hogy elolvastad ezeket a sorokat.

Ahogy ez a versszak mondja, most irányíts minden jót a felébredésre.

Gondolj minden lényre, mind az ezer, millió és milliárd lényre a világon. Gondolj arra, hogy küszködik mind, ételért, vízért, menedékért és biztonságért. Gondold azt, hogy minden jót, amit az életedben létrehoztál, felajánlod a jólétükért. Semmit se tarts meg magadnak. Mindet add oda.

Amikor így teszel, lehet, hogy érzel egy kis vonakodást a szívedben. Érezd a vonakodást, érezd, hogy úgy megtartanál egy kis hasznot magadnak, és ahogy érzed ezt a vonakodást, ismét ajánld fel az összes jót minden lény javáért. Engedd el mind. Engedd el az összest, hadd menjen mind.

Amikor a felajánlás érzése világos és erős benned, tudd, hogy nincsenek más lények, nincs semmi, amit felajánlhatnál, és nincs felajánlás. Ezek csak gondolatok és elképzelések – módszerek, amikkel viszonyulni tudsz pillanatnyi tapasztalásaidhoz.

Nyugodj el itt és most.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 1-37

Egy bizonyos értelemben ez ugyanaz a régi nóta, de egy nagyon csodálatos régi nóta. Minden széthullik, és lám, itt vagy, jelen vagy, éber vagy, mentes a három szférától. Így megy a bódhiszattvák útján a felajánlás.

VÉGE!

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Reklámok
Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 36. versszak.

36. versszak

Röviden, bármit is teszel,

Pillanatról-pillanatra kérdezd meg, hogy van közben a tudatod.

Azzal, hogy állandóan jelen vagy és éber,

Véghezviszed, ami segít másoknak – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Mivel Tokmé Zangpó saját maga számára írta ezeket a verseket emlékeztetőül, nem meglepő, hogy azzal az emlékeztetővel fejezi be a verset, hogy a figyelem és a tudatosság minden. A világ nem a gondolkozás által bontakozik ki. Az emberi arrogancia csúcsa az az elképzelés, hogy a gondolataink tartalma hatással van a világra vagy az univerzumra. A tudat az, ahogy tapasztalod a világot.

Egyedül a cselekedeteidnek van hatása. Azt gondolod, hogy a te döntésed, hogy mit csinálsz. Azt gondolod, hogy te cselekszel. Azt gondolod, hogy te irányítod a saját életed, és ha elég erős, hatalmas vagy kifinomult vagy, akkor még a mások életét is. Mindez nem más, mint mítosz.

Hogy mit teszel, azt nem a gondolataid határozzák meg, hanem legtöbbször egy reakcióminta. A gondolkodás, sőt még a döntéshozatal is, a minta része. Gyakran csak követi a cselekedetet, vagy mellékesen kapcsolódik hozzá.

A gondolkozás mindig valamilyen minta szolgálatában áll. Gyakran csupán a minta által előállított igazolás vagy magyarázgatás, miután átvette az irányítást a tested, szíved, tudatod és a beindított cselekedet fölött. A döntés számos esetben egyszerűen egy tapasztalás, egy sor gondolat, érzés és érzékelés, ami egy cselekedetsorozathoz társul.

Úgy gondolod, te döntöd el, mit csinálsz, de erről szó sincs. Amikor egy nem várt helyzettel szembesülsz – a barátnőd szakít veled, a barátod megkérdőjelezi a becsületességed, nyersz a lottón –, akkor gondolatok és történetek kavarognak benned. Még gondolkodni sem tudsz világosan. Sértettség, szégyen, izgatottság vagy félelem uralkodik el rajtad. Levegőért kapkodsz. A szíved vadul kalapál. Kiabálsz és ordibálsz, megfenyegeted a barátnődet. Valami kialszik benned, és soha többé nem beszélsz a barátoddal. Elmész vásárolni, és olyan dolgokat veszel, amikre semmi szükséged.

Te hoztad létre ezeket a gondolatokat, érzéseket és fizikai reakciókat? Tulajdonképpen mit is döntöttél te itt? Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát: egy keresztrejtvényt. Elolvasod az egyik sor kérdését. Megvan néhány betű támpontként. Végiggondolod az összes lehetséges szót, de egyik sem passzol. Elakadsz. Tartasz egy szünetet, csinálsz egy csésze kávét, majd hirtelen beugrik a szó, amit kerestél.

Te csináltad? Manapság széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy te vagy az életed irányítója. Amikor egy helyzet nem a kívánt vagy elvárt irányba halad, akkor elkezded keresni, hol csúszott a dolog félre, és kit lehet hibáztatni. Olyan magyarázatot keresel, ami illik azon meggyőződésedhez, hogy te irányítod az életedet.

Ha jól megfigyeled, hogy mi zajlik a tudatodban, láthatod, hogy állandóan különféle gondolatok, érzések és impulzusok jelennek meg. Van, amelyikkel foglalkozol, van, amelyikkel nem. Mi dönti el? Mitől lesz az egyik impulzusból cselekedet, a másikból pedig nem?

Ha egy érzelmi reakció beindul, rögtön az fogja alakítani világlátásodat. Semmit sem tehetsz ez ellen. Amit ezt követően teszel, annak az érzelmi reakció által vetített világban van értelme, még ha az általános értelemben vett világban nincs is értelme. Gondolataidnak és érzéseidnek nagyjából a kilencvennyolc-kilencvenkilenc százalékát egyik vagy másik minta ömleszti rád. Egyetlen módon tudod a minták torzító hatását mérsékelni: ha minél több figyelmet fordítasz arra, amit tapasztalsz.

Így aztán bármit is csinálsz, kérdezd meg, mi jelenik meg a tudatodban. Bármi is jelenik meg, ne higgy neki. Egy összetett helyzetben számtalan minta indul be egyidejűleg. Ellentmondásos gondolatok és elképzelések rohangálnak a fejedben. Ellentmondásos érzések tépik szét a szíved. A tested először az egyik irányba indul, aztán a másikba. Minták és identitások küzdenek a létükért. Az ő küzdelmüket éled meg felfordulásként, bizonytalanságként és határozatlanságként.

De a teljes bizonyosság és a merev döntések is megjelennek. Képtelen vagy átgondolni, hogy mit is tegyél, mivel az egész gondolkodásod egy minta szolgálatában áll. Nehéz helyzetekben tehát csak ülj, a zűrzavar közepett. A fentebb leírt módszerek és gyakorlatok segítségével újra és újra térj vissza a figyelemhez, amíg végül rá nem lelsz egyfajta nyitott világosságra – benne a zűrzavarban, nem máshol.

A világosság azt jelenti, világosan tapasztalod azt, ami megjelenik. A gondolatok és érzések megjelennek, akár a tükörképek a tükörben. Amikor a tükörre nézel, nem látod a tükröt –  a tükörképeket látod. Amikor tudod, hogy a tükörképek csak tükörképek, és nem tényleges tárgyak, akkor tudod, hogy a tükröt nézed. Így van ez a gondolatokkal és érzésekkel is. Amikor tudod, hogy a gondolatok és érzések csak gondolatok és érzések, akkor tudod, hogy a tudatodat nézed. Ez a világosság.

a_bodhiszattvak_37_gyakorlata_35_verse

A nyitottság azt jelenti, hogy előítélet és zavar nélkül látsz. Sem kívül, sem belül nem nyomsz el, nem hagysz figyelmen kívül semmit, ami megjelenik. Minden tapasztalatodra úgy tekints, mint egy álomra. Ugyanakkor lásd, hogy mi micsoda. Ne keverd össze az egyik dolgot a másikkal – tapasztald az álom minden részletét élénken és pontosan.

A gondolatok és érzések intenzitása csökkenni fog, mivel tudatában vagy annak a térnek, benne vagy abban a térben, amelyben ezek megjelennek. Ahogy a csend és hang, vagy a nyugalom és a mozgás, a gondolatok és érzések sem különülnek el a tudatosság nyitott terétől. Érzel mindent, de már nem küzdesz ellene. Furfangos a dolog, mert ha kicsit is elkalandozol, elillan a figyelmességed, és máris elvesztél. Újra és újra térj vissza ebbe a nyitott világosságba, a zűrzavarban való elnyugvásba, amíg tudatára nem ébredsz egyfajta időtlen tudatosságnak, ami te vagy, de mégsem. Te vagy, mert te vagy tudatos. De nem te vagy, mivel ez a „te”, mint elkülönült entitás, nincs ott.

Ebben az időtlen tudatosságban egyfajta tudás jelenik meg. Ez a tudás nem fogalmi jellegű. Nem reakció, nem minta hajtja. Attól jelenik meg, hogy pontosan azzal találkozol, arra nyílsz meg, azt érted meg, és azt fogadod el, ami megjelenik az életedben. Tudod, hogy hol van kiegyensúlyozatlanság, nem azért, mert átgondoltad, hanem közvetlenül érzed. Azt is tudod, hogy mit kell tenni az egyensúly visszaállítása érdekében. Ez a tudás aztán kifejezést nyer a testedben, a cselekedeteidben.

Így viszed véghez azt, ami másoknak segít. Ebben az összefüggésben az együttérzés a folyamat eredménye, nem pedig a módszere. Ha nem kigondolod, hogyan segíts másokon, ha nem törekedsz valamilyen lenni, vagy valamit csinálni, akkor leszel képes rá, hogy arra válaszolj, amit megkíván a pillanat, a jelen iránya, a világ fájdalma és egyensúlytalanságai.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 35. versszak.

35. versszak

Ha az érzelmi reakciók lendületbe jönnek, akkor már nehéz orvosolni a dolgot.

Egy éber és jelenlévő ember az ellenszert fegyverként használja,

Amellyel a sóvárgást és a többi érzelmi reakciót abban a pillanatban összezúzza,

Ahogy azok megjelennek – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

A felismerés bárdjával vágd szét az érzelmi reakciókat! Zúzd össze őket a figyelem erejével! Semmisítsd meg őket a szeretet segítségével! Lapítsd ki őket az üresség úthengerével! Hát nem lenne csodálatos, ha tényleg meg tudnád tenni – porrá zúzni az érzelmi reakciókat, és egyszer s mindenkorra megszabadulni tőlük?

De ez nem így működik. Ha közvetlenül támadsz rájuk, akkor eltűnnek, adaptálódnak, majd visszatérnek. A nyers erő ritkán hatékony.

Az érzelmi reakciókat nem lehet megölni – nem élőlények. Nincs tudatosságuk. Ezek a sorok költői megfogalmazások, metaforák. Itt a háború szolgál metaforául, ami a középkori buddhista kultúrákban elég gyakran zajlott. A metafora azért hasznos, mert átvág az intellektuson, és közvetlenül érint meg. Mi az üzenete ennek a metaforának?

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél. Minden erőforrásodat, energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet megkívánja. Az érzelmi reakcióktól való megszabadulás ugyanígy megkívánja az összes energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet.

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél.

De a metaforák csak egy bizonyos pontig hasznosak. Esetünkben a háború metaforája megfelelően átadja azt, hogy energiabefektetésre van szükség, de nem tudja átadni azokat a finomságokat, hogy hogyan dolgozz hatékonyan a saját reaktív mintáiddal.

Ezek a minták a túlélés szakértői, vagy hogy még pontosabban fogalmazzak, a kitartás szakértői. Eleinte nem mások, mint olyan küzdelmi stratégiák, amelyek biztosítják a túlélésed a nehéz helyzetekben. Később aztán összetett mechanizmusokká fejlődnek, melyek kitartóan reagálnak minden olyan helyzetre, ami fenyegetést jelenthet. Harcra vannak programozva.

Használhatod a figyelmességed úgy, mint egy husángot, amivel darabokra vered szét őket? Nem valószínű. Az erőszak erőszakot szül, és a mintáid ebben jobbak nálad. Erőszakos helyzetek szülték meg őket, olyan helyzetek, amelyek a létedet fenyegették. Nincs bennük sem együttérzés, sem megbánás, sem tudatosság. Egyszerűen csak működésbe lépnek – olyan könyörtelen, vak mechanizmusok, amelyeket bármilyen fenyegetés vagy veszély beindíthat. A világot a múlt szemszögéből látják és ennek megfelelően cselekednek.

Eredetileg azért alakultak ki, hogy megvédjenek, de nincs tudatosságuk arról, hogy ki is vagy te most, és milyen az életed. Amikor jelen vagy és tudatos, akkor nem aktívak, mivel a figyelmesség és a tudatosság gátolja a működésüket. Akkor jelennek meg, amikor a figyelmed máshol jár, és amikor a legkevésbé számítasz rájuk.

Ha szembeszállsz velük, akkor felfalják az ellenszereidet, és az erőfeszítésed energiáját. Végül még erősebbé válnak, mint előtte voltak, te pedig még reaktívabb leszel.

Akkor hogyan szerezd vissza az életed és az emberi örökséged anélkül, hogy beindítanád az ilyetén mintákba ágyazott túlélési mechanizmusokat? Hogyan vesd be minden energiádat, képességedet, bátorságodat és eltökéltségedet?

Idézz fel egy olyan érzelmi reakciót, amit jól ismersz – dühöt, büszkeséget, kapzsiságot, bűntudatot vagy bármi mást. Válassz egyet és hagyd megjelenni. Ha szükséges, idézz fel vagy képzelj el egy konkrét helyzetet. Érezd, ahogy megnyilvánul a testedben – merevség itt, feszültség ott, gyengeség a lábban, üres érzés a gyomorban. Ne fókuszálj ezekre a testi érzetekre. Csak nyílj meg rájuk.

Testedet lepje be teljesen a figyelmed, mint egy mező, és engedd, hogy az érzelmi reakcióhoz kapcsolódó testi érzetek megjelenjenek ebben a mezőben. Tekintsd úgy, hogy nem mások, mint mozgások a mezőben.

Bizonyos érzetek elviszik a figyelmedet, és elkalandozol. Előbb-utóbb észre veszed, hogy elkalandoztál. Amint ezt észre veszed, nyílj meg ismét az egész testedre, és hagyd, hogy az érzetek egyszerűen csak ott legyenek – ahogy a levelek rezegnek a szélben.

Amikor az érzelmi reakció lendületbe jön, akkor csak tör előre. Felemészti a teljes figyelmedet, és minden egyéb irányú próbálkozásod hamvába holt kísérlet lesz. Akkor van más lehetőséged, ha a reakciót idejekorán elkapod – ehhez viszont figyelem és éberség szükségeltetik.

Néha az érzelmi reakció abban a pillanatban leáll, ahogy tudatossá válsz, és semmit mást nem is kell tenni.

Néha nem sikerül kapcsolatba lépni a mintával. Túlságosan forró, túlságosan tele van félelemmel. Felemésztenek a történetek. Elveszted a testérzetedet. Szétszórttá válsz, összezavarodsz, de nem tart örökké. De a minta egyszercsak önmagától kifut. Akkor helyre állítod a figyelmed. És újra kezded. Lehet, hogy ezerszer is kudarcot vallasz, mielőtt kifejlesztenéd azt a képességet és kapacitást, hogy jelen tudj maradni a reakcióban. Ezért nevezik gyakorlásnak. Ezért kell eltökéltnek lenned. Ezek a minták – rendszerint a múltadból származó – szellemek. Most már nem tudnak ártani neked, de számodra mégis nagyon úgy tűnhet, hogy veszélyben az életed, és ezért van szükség bátorságra.

Eljön a pont, amikor a reakciót képes vagy fizikailag és érzelmileg is megtapasztalni, a történetektől és asszociációktól relatíve mentesen. Ekkor olyan régi érzéseket tapasztalsz meg, amelyeket a figyelmed eddig még soha nem érintett. Ez gyakran kellemetlen, fájdalmas, vagy rémisztő lehet, ám mégis felszabadító erővel bír – és lehet mindez egyszerre is.

Akkor mégis, hogyan zúzzuk szét a reakciót? Hagyod, hogy működésbe lépjen magadban, megtapasztalod teljesen a figyelmed és tudatosságod mezejében. Megjelenik, felkavar, zűrzavart okoz, majd eltűnik – egyik pillanatban rémisztő szellem, a következőben egy széllökés, azután pedig semmi.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 34. versszak.

34. versszak

A sértő beszéd felbőszít másokat

És aláássa a bódhiszattva erkölcsét.

Ne bőszítsd fel az embereket és

Ne beszélj velük sértően – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Egy ember elment egy tanítóhoz, és megkérte, hadd legyen a tanítványa. A tanító gondosan végigmérte, majd azt mondta: „Még nem állsz készen rá. Gyere vissza három év múlva.” Az ember meghajolt és elment.

A tanító egyik tanítványa megkérdezte a mestert: „Nem volt ez egy kicsit erős?” „Az a helyzet, hogy tíz év múlva sem áll majd készen” – válaszolta a tanító. „Na, ha ezt elmondom, az lett volna erős.” Mi a helyes beszéd? A hagyományos definíció szerint olyan beszéd, amely igaz, segítőkész, kedves és időszerű.

Mi történik, ha tudatosan próbálsz meg úgy beszélni, hogy az igaz, segítőkész, kedves és időszerű legyen? Azon gondolkodsz, hogy mit fogsz mondani, hogyan mondod, vajon a másik fél hogy fogadja, és aztán te mit fogsz válaszolni. Ezen gondolkodsz és ezzel kizökkensz a beszélgetésből. Helyette egy performanszt mutatsz be. Annyira el vagy foglalva azzal, miként fog hangzani a mondandód, hogy végül mesterkéltnek hangzik majd az, amit mondasz, vagy pedig teljesen lebénul a nyelved.

Sokan, még a tapasztalt gyakorlók is, kizökkennek a tudatosságból, amikor beszélnek. Nincsenek hozzászokva, hogy figyelmesen cselekedjenek és beszéljenek.

Amikor kinyitod a szádat, a rögzült szokásminták gyakran beindulnak. Hányszor fordult már elő, hogy világosan tudtad, mit akarsz mondani, hogyan akarod elmondani, aztán végül teljesen másként jött ki a szádon. Számos helyzetben nem tudod, hogy a benned lévő több ezer hang közül melyik kapja meg a mikrofont, ez csak akkor derül ki, amikor elkezdesz beszélni. Nem tudod, és nem is tudhatod mit fogsz mondani, amíg a szavak el nem hagyják a szádat.

Amikor beszélsz, figyelj a saját hangodra – mint ha egy másik embert hallgatnál. Lehet, hogy nem tetszik, amit hallasz – ennek ellenére figyelj oda.

Amikor éle van a hangodnak, akkor tudod, hogy dühös vagy. Amikor a hangod panaszos, akkor tudod, hogy gyengének és bizonytalannak érzed magad. Meghallod azt is, amikor megpróbálod eladni az elképzeléseidet, vagy amikor megpróbálsz valakit az akarata ellenére rávenni valamire (ott lesz egyfajta bizonygató vagy hamis sárm a hangodban). Lehet, hogy meglepődsz, hogy hallod magad, amint édesanyád vagy édesapád hangján szólalsz meg, és azt gondolod: „Igen furcsa. Ez meg honnan jön? Ez nem én vagyok!”

Különösen amikor dühös, bántó, szarkasztikus, áskálódó, leereszkedő, vádló, sértő, durva, támadó, rosszalló, irreleváns vagy lényegtelen szavak törnek elő, azt azonnal meghallod, és akkor megállsz. Csupasznak, nyitottnak és kényelmetlennek érzed magad. Ezzel térsz vissza a tényleges beszélgetéshez. Nézz rá a másik emberre. Érezd át a szituációt. Nyílj meg mindenre, ami történik, benned, és rajtad kívül. És kezdd elölről.

Ne keverd össze a gyakorlatot annak az eredményével. Az eredmény a helyes beszéd – egy olyan beszéd, ami igaz, időszerű, könnyen befogadható és releváns. A gyakorlat pedig ez: ne kalandozz el, ne tartsd ellenőrzésed alatt, ne munkálkodj. A ne kalandozz el azt jelenti, hogy jelen vagy a kommunikációban, ott vagy mindabban, ami zajlik. Nem jár máshol az eszed.

A ne tartsd ellenőrzésed alatt azt jelenti, hogy nem gondolod ki, nem alkotsz stratégiát arról, hogy mit fogsz mondani, vagy hogyan fogod mondani. Amikor beszélsz, a mondandód egyszerűen a másik emberrel kapcsolatos tapasztalatodra adott válasz, vagy pedig egyáltalán nem mondasz semmit.

Fehér virág nyílik a csendben. E virág legyen nyelved.

Ahogy Rumi mondja:   

Fehér virág nyílik a csendben.

E virág legyen nyelved.

A ne munkálkodj azt jelenti, hogy nem próbálsz meg valamit elérni. Például ha egy barátoddal vagy kollégáddal való beszélgetés során azt gondolod, hogy téved valamiben, akkor ahelyett, hogy vitatkoznál vele, válaszolsz arra, amit mond, és hagyod, hogy ő fedezze fel a gondolkozásában a problémát, már ha van.

Az eredmény a helyes beszéd lesz. Amit mondasz, igaz. Úgy mondod el, hogy meg lehet hallani. Kerülöd azt, hogy szükségtelenül sértő vagy bántó legyél. Amit mondasz releváns, azaz a jelen helyzetre, az aktuális beszélgetésre vonatkozik.

Miért olyan fontos a helyes beszéd? Az emberi kapcsolatok beszéddel járnak. Ha nem vagy éber és jelenlévő a beszédedben, akkor nem vagy éber és jelenlévő a kapcsolataidban.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 33. versszak.

33. versszak

Ha státuszról és jutalomról civakodsz,

Azzal tanulásodat, elmélkedésedet és meditációdat akadályozod.

Mondj le családi és támogatói viszonyaidhoz való ragaszkodásodról –

ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

Nincs idő, hogy bárkit is felívj, nincs idő, hogy rendezd a dolgaid, és arra sincs idő, hogy megold a problémáidat az életedben. Akárhogy is vagy most, bárhol is legyél ebben a pillanatban, ennyi. Egy perced maradt, s aztán vége.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

 

 

Tik-tak-tik-tak…

 

 

Vége. Hogyan töltötted el életed utolsó percét?

 

 

 

Érdekelt a munkahelyi, családi vagy a közösségi pozíciód? És az elismerések, a jutalmak? Vajon a vagyonodon gondolkoztál, hogy mennyire vagy gazdag vagy szegény? Rugóztál-e azon, mit gondolnak majd rólad, miután elmentél?

Minden valószínűség szerint mélyen elcsendesültél, teljesen csend lett. Körülnéztél, mindent magadba fogadtál, amit csak tudtál. Lehet, hogy kissé megrémültél attól, ami jön, s talán kíváncsi is lettél, milyen lesz az élet vége.

Jólét, pozíció, elismerés és befolyás – ezek azok, amik hajtanak az életben. Így vagy úgy, mindegyik mögött a halálfélelem áll. Ám amikor szemtől szemben találod magad a halállal, pontosan ezek azok a dolgok, amelyek jelentéktelenné válnak.

Pillants rá a családi folyamatokra. Mennyi időt és energiát fektettél abba, hogy a család szeme fénye legyél, az aranytojást tojó tyúk, a lázadó fekete bárány, a szerencsétlen vesztes vagy a közösség támasza? Mennyi bajt és bánatot hoztak ezek az igyekeztek a családi környezetedbe?

Vess egy pillantást kapcsolataidra, azokra, akik támogatnak, akik révén jövedelemhez jutsz, akik révén munkád, s a világban helyed van. Nyomaszt, hogy vajon mit gondol rólad a főnököd. Még a leghétköznapibb dolgot is komolyan veszed. Rengeteget dolgozol, és lestrapálnak a feladatok – az egészséged összeroppan a folyamatos stressztől. Udvarias és szívélyes vagy a kollégákkal, ám a hátuk mögött csendben a saját pozíciódat erősíted. Miért keresel újabb és újabb elismerést, jutalmat és felelősséget? Komolyan beleveted magad a munkádba, de végülis mit nyersz vele?

A halál fényében világosan látod, hogy mi fontos és mi nem. Meglepődsz, mennyi időt és életenergiát pocsékolsz el olyan dolgokra, amelyek végső soron nem sokat jelentenek, és nem is lényegesek az életedben.

Hosszú távon a jólét, a pozíció és a befolyás sokkal kevésbé fontos, mint a pillanatról-pillanatra megtapasztalt élet. Az idealizmus minden formája fellengzősnek, arrogánsnak és elbizakodottnak tűnik. Amikor a halállal nézel szembe, akkor olyan dolgok felé nyílsz meg, amelyek elől életed nagyobb részében elzárkóztál. Ahhoz, hogy elmélyítsd a kapcsolatod az élettel, összpontosíts arra, ami létfontosságú és fontos, és engedd el azt, ami esetleges és mellékes.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 32. versszak.

32. versszak

Saját magadnak ártasz, ha érzelmileg reagálsz és

Más bódhiszattvák tökéletlenségén élcelődsz.

Azoknak a tökéletlenségéről pedig, akik a Nagy Útra léptek

Ne is beszélj – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

a_bodhiszattvak_37_gyakorlata_32_versMiért kritizálsz másokat, különösen azokat, akik hozzád hasonlóan, spirituális gyakorlásba fogtak? Miért gondolod, hogy jobban megérted a helyzetüket, mint ők maguk? Miért gondolod azt, hogy jobban csinálnád? Lehet, hogy csak irigy vagy?

Az emberek kételkedni kezdenek benned, ha olyanokat becsmérelsz, akiket mások nagyon tanultnak vagy képzettnek tartanak. Versengőnek és rosszindulatúnak fognak tartani, ha a társaidat lebecsülöd. Ha pedig azokat kritizálod, akik hozzád képest kevésbé tanultak és képzettek, akkor pedig fel fogják tenni a kérdést, hogy miért nem tanítod és segíted azokat, akiket kritizálsz.

Ha folyton azon morgolódsz, hogy ez az ember mit csinál rosszul, meg az az ember mit csinál rosszul, akkor az emberek egyszer csak majd nem fognak hallgatni rád. Megelégelik, hogy aláásod mások iránt érzett bizalmukat, barátságukat, és nagyrabecsülésüket, és minden bizalmukat elveszítik benned. Mire jó ez?

Nem számít, hogy mennyire jogos a kritikád, akkor is csak egy önjelölt szakértő vagy. Lehet, hogy nem is tudsz róla, de azt sugárzod mások felé, hogy mennyire arrogáns és irigy vagy. Abban reménykedsz, hogy bebizonyítod, hogy mennyire intelligens, nagy tudású, képzett, kreatív, erős, bátor és őszinte vagy. Azzal, hogy másokat kritizálsz azt demonstrálod, hogy pontosan ennek az ellenkezőjében hiszel.

Amikor valóban bízol a saját tudásodban, képzetségedben vagy kreativitásodban, akkor nincs szükséged arra, hogy másoknak bizonygass bármit. Nincs szükséged arra, hogy kritikus legyél és hőzöngj mások tökéletlenségén. Ehelyett képes vagy támogatást, iránymutatást és bátorítást nyújtani.

Talán azt gondolod, te egy magasabb színvonalon vagy – nem úgy, mint ők! Ám a kritikus tudat híján van az örömnek, az empátiának és az együttérzésnek. Nyers és lankadatlan. Minél több hiányosságot érzel magadban, annál kritikusabb vagy másokkal. Minél inkább kritizálsz másokat, annál inkább megerősíted azt a hitedet, hogy nem vagy elég jó. Ördögi kör.

Ahogy az emberek elhúzódnak mellőled, amikor másokat kritizálsz, az egyik részed is elhúzódik attól a belső kritikus hangtól, amelyik mindig megmondja a másik részednek, hogy mit csinál rosszul. Végül a másik részed elhallgat, és így elveszíted a kapcsolatot annak képességeivel. Hogy is lehetnél nyitott és éber, hogy is volnál képes kreatívan válaszolni életed kihívásaira, amikor ott van belül egy bíráló, kritikus hang, amelyik folyton hibát talál, amint a saját maga által támasztott, szent és sérthetetlen elvárások picit is nem teljesülnek.

Azonban ha figyelmen kívül, akkor csak még hangosabban és még gyorsabban beszél. Ha elhallgattatod, akkor az ellenállásodat üzemanyagként használja fel a kritikához. Minél inkább semmibe veszed, annál hangosabb lesz. Lesz belőle egy soha véget nem érő kritikus kommentár áradat a gyakorlásodról és mindenről, bármit is csinálsz.

Az a hit, hogy valami alapvetően hiányzik belőled, az egy történtet – lehet, hogy egy mélyen berögzült, önigazoló, teljesen meggyőző történet, de akkor is csak egy történet. Ez egy zárt rendszer, ami nem engedi meg a dolgok megkérdőjelezését, sem életed egy másfajta értelmezését. Egy pár pillanatra ülj le ezzel a belső kritikus hanggal. Érezd, milyen bántó, milyen dühös, milyen szűklátókörű. Ilyen akarsz lenni?

Valamelyik korábban bemutatott módszer segítségével tapasztald meg ezt az oldaladat, anélkül, hogy az maga alá gyűrne – használhatod a küldés-fogadást, a test, az érzelmek és a történetek figyelmességét, vagy a nyitott tudatosságot. Folytasd az ezen részed felé történő megnyílást egészen addig, amíg képes vagy egyidejűleg benne jelen lenni, és ugyanakkor éber maradni. Alatta egy mélyen rögzült hiányérzetet találsz, azt, hogy nem vagy elég, vagyis hogy nem felelsz meg valamilyen normáknak. Úgy érzed, hogy alapvetően egy vesztes vagy, egy csaló, egy senki.

Folytasd, és vegyítsd a tudatosságod ennek a történetnek, ennek a hitnek a tapasztalatával. Egy bizonyos ponton megjelenik egyfajta tudás – nem egy intellektuális tudás, hanem egy zsigeri változás a testben. Úgy érzed kicsúszik a talaj a lábad alól, összezavarodsz. Már azt sem tudod, ki vagy. A szokásos vonatkoztatási pontjaid az irreális magas normáiddal együtt eltűnnek, és egy könnyedséget tapasztalsz, egy olyan örömet, amit korábban soha nem tapasztaltál. Úgy érzed, mintha egy sötét barlangból kilépnél a napfényre.

Örömet lelsz mások sikerében és erőfeszítésében. A saját magad küzdelméből nagyon is megérted, miért vétenek hibákat, miért maradnak el a bódhiszattva ideáltól, de ezt is megértéssel és együttérzéssel kezeled, nem kritikával. Már nincs szükséged arra, hogy magadat jó, őket pedig rossz színben tüntesd fel.

Ez nem egy triviális ügy. A hasonlítgató tudatot nem könnyű elengedni. Erőteljes társadalmi és kulturális erők tartják és erősítik meg. Különösen ha tanítasz, vagy más egyéb módon vagy felelős másokért, a hasonlítgató tudat újra és újra feltámad. Soha nem vagy tökéletes tanár.

Saját ideáljaidat sosem érheted el. Tökéletesen tudatában vagy a saját hibáidnak. Mindig vannak olyan emberek, akiket képtelen vagy tanítani. De ez nem jelenti, hogy alapvetően baj volna veled, vagy nem lennél elég, noha ez a részed rendszerint ugrásra kész, hogy magához ragadja a mikrofont.

Amikor késztetést érzel, hogy kritizálj, fogd be a szádat. Érezd, mi hajtja ezt a késztetést. Összehasonlítod magad másokkal, mivel van egy olyan részed, amelyik kevesebbnek érzi magát. Ismerd meg ezt a hiányérzetet, és tudd, hogy ez egy érzés, nem egy tény. Nyugodj el ebben a tudásban, és végezd a küldést-fogadást – vedd át mások hiányérzetét, és cserébe adj nekik örömöt és szabadságot.

Minél inkább tudsz örömöt lelni másokban és az életedben, annál inkább aláaknázod a kritikai mechanizmust magadban. Minden egyes alkalommal, amikor zsigeri szinten lépsz kapcsolatba azzal a tudással, hogy ez a mechanizmus nem egy tény, hanem egy hit, akkor mindig megszabadulsz, és az egész világ megszabadul veled együtt.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 31. versszak.

31. versszak

Ha nem mélyedsz el a zavarodottságodban,

Akkor csak gyakorló köntösébe bújt materialista vagy.

Folyamatosan mélyedj el a zavarodottságodban,

És vess véget neki – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Nem elég gyakorlónak látszani. Lehet, hogy tudsz teljes nyugalomban ülni a meditáció során, formális csuhát hordasz, a szertartásokat tökéletesen végzed, sőt esetleg már másokat tanítasz és vezetsz. Ám ha ezeket azért teszed, hogy olyan képességeket és kapacitásokat fejlessz ki, amelyeknek a segítségével hatékonyabb lehetsz az életedben, hogy előbbre juss, hogy megalapozd az identitásod, akkor nem mondhatod, hogy a felébredés ösvényét követed.

Miért? Azért, mert arra használod a gyakorlást, hogy javíts az életeden.

Tételezzük fel, hogy a barátod szakít veled, a feleséged meghal, vagy a gyermeked egy baleset áldozata lesz. Küszködsz a veszteséggel, és az összes vele járó nehéz érzéssel. Ha megpróbálod megérteni a szenvedésed, akkor hamarosan gondolkozásba merülsz. Ehelyett inkább tégy a következőképpen: minden reggel, vagy amikor gyakorolsz, nyugodj el a légzés érzetében, és nyílj meg mindenre a testedben. Úgy csináld, hogy a fejed búbjától a talpadig mindent egyszerre foglalj bele a figyelmedbe, és hagyd, hogy hadd legyen minden érzet az, ami: mozgás az egész testedre kiterjedő figyelmed terében.

Aztán egyszercsak képes leszel világosan átérezni a veszteséged okozta fájdalmat. Meggyászolod, és ez nagyon fontos. A fájdalom hullámokban jön, amit néha egy ismerős tárgy, vagy egy emlék vált ki, vagy néha csak úgy magától jelenik meg. Az összekapcsolódás hálója elkezd felbomlani, és ez felbomlási folyamat fájdalmas.

A bánat fájdalma egyáltalán nem kellemes. Elsöprő erejű érzés  – olyan, mintha belülről kifordítanának. Ám végső soron ez is csak egy érzet. A fájdalom önmagában nem bánt és nem ártalmas. Ahogy az összekapcsolódás hálója felbomlik, fokozatosan képes leszel elfogadni a veszteséget, és lépésről lépésre lassan tovább lépsz az életedben.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 31. verszak.

Most jön a nehezebb része. Az eddig leírtak arról szólnak, amikor a meditációt arra használod, hogy nehéz érzésekkel dolgozz. A gyakorlást arra is lehet használni, hogy javíts az életeden. Természetesen sokan így állnak a gyakorláshoz, és sok tanító is eszerint tanít. Számos gyakorlat, módszer van, amelyek segítségünkre lehetnek a nehéz érzésekkel és nehéz helyzetekkel való munkában, pl. a mindfulness természetesen, de ilyen a szeretet, vagy az együttérzés gyakorlata, illetve a tudat képzése, stb. is.

Ez egy haszonlevű megközelítés. Működik, pragmatikus, de lényegében materialista. Ne használd a gyakorlást arra, hogy jobbá tedd az életed. Használd az élethelyzetedet gyakorlásra.

Amikor egy kapcsolat véget ért, használd a fájdalmat és a nehéz érzéseidet arra, hogy elmélyítsd a gyakorlásodat, azaz magával az élettel való kapcsolatodat . Például ha a küldés fogadást gyakorlod, akkor vedd magadra mások fájdalmát és veszteségét, és add nekik saját boldogságod és örömöd, mégpedig ne azért, hogy túljuss a fájdalmadon, hanem hogy elmélyítsd  azt a  szándékodat, hogy segíts másoknak megszabadulni a szenvedéstől. Amikor rápillantasz arra, ami a veszteséget átéli, ne azért tedd, hogy ezáltal megkönnyebbülj, hanem azért, hogy megtört szíved intenzitásában élénken meglásd a lét végtelen mélységét.

Nagy vonalakban a szellemi útnak két fázisa van: a keresés és a pihenés. A keresés során a felébredés, a megvilágosodás, a béke, a szabadság, a bölcsesség, Isten, otthon, stb. után kutatsz. Nem azt kutatod, hogyan javíthatnád meg az életed, az egészséged, hogyan legyél sikeres, vagy hogyan tudod egyéb más szokásos célodat beteljesíteni. Meglehet, hogy ezek indítottak útnak, de mostanra már csak a keresés maradt, ami aztán arra ösztönöz, hogy tanulj, képezd magad, és gyakorolj. Nem célod az életed javítása. Sokkal inkább: az életed arra tart, amerre a gyakorlásod, márpedig az nem mindig javulásban van.

Aztán egyszer – lehetetlenség megmondani mikor és miért – valami megváltozik. Bizonyos értelemben megtalálod, amit kerestél. A kutatásod véget ér. Lehet, hogy először észre sem veszed, annyira zavarosnak tűnhet. Lehet, hogy lesokkol, lehet, hogy megkönnyebbülsz, esetleg öröm tölt el, vagy épp kétségek közé kerülsz. De a gyakorlásod még nem ért véget. Sőt, mivel rengeteg új lehetőség nyílik,  úgy érzed, a gyakorlásod csak most kezdődik.

A gyakorlás megváltozik ezen a ponton. A kutatás helyét átveszi az elnyugvás, a felismeréseid és a megértésed szélesítése és elmélyítése. Bármilyen cél, amit most a gyakorlásba viszel, a régi mintákat erősíti – a cél eltorzítja a tapasztalatot. Belátod, hogy minden kitűzött célodat el kell engedned, az utolsó szálig mindet, sőt még magát azt a fogalmat is, hogy „megvalósítani valamit”. És tényleg, nincs mit elérni.

És ez az, amit gyakorolsz. Amikor a párkapcsolatod véget ér, gyakorolsz, de nem azért, hogy túltedd magad a veszteségen, hanem hogy éber és jelenlévő légy abban, amit az élet hozott.

Egy zen mester szíve meghasadt, amikor a fia meghalt. A temetésen csak sírt és sírt. A tanítványai meg lepődve kérdezték: „Nem azt tanítottad nekünk, hogy minden illúzió?” Rájuk meredt, és azt mondta, „Ha nem értitek, hogy mindegy egyes könnycseppem számtalan érző lényt ment meg, akkor semmit nem tudtok a zenről.”

Te is gyakorló köntösébe bújt materialista vagy ? Végülis egyetlen alapelven áll vagy bukik: azért gyakorolsz, hogy megjavítsd az életedet, vagy arra használod az életedet, hogy gyakorolj?

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 30. versszak.

30. versszak

Bölcsesség nélkül az öt tökéletesség

A teljes felébredés eléréséhez nem elég.

Műveld a bölcsességet és a képességeket

A három szférától mentesen – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Szavak, szavak, szavak. Szavak, melyek igyekeznek a lehető legpontosabban kifejezni azt, ami nem önthető szavakba. Mi az, hogy „teljes felébredés”? Mi az, hogy „három szféra”? Mi az, hogy „bölcsesség”?

A teljes felébredés – a buddhaság – minden zavarodottság végét jelenti. Gondolkodjunk csak el ezen egy kicsit – az összes zavarodottság vége. Három szféra? Ezek: a cselekvő, a cselekvés, és a cselekvés tárgya. A nagylelkűség esetében például a három szféra a következő: az, aki ad, maga az adás, és végül az, amit adunk.

A bölcsesség nem egy dolog. Intelligencia, de nem az IQ értelmében, hanem inkább arról a képességről van szó, hogy valamit meg tudunk különböztetni attól, ami nem az. Más szóval tudod, hogy a gondolat az egy gondolat, és nem egy tény. Tudod, hogy az érzés az egy érzés. A bölcsesség nem fogalmi intelligencia, hanem közvetlen tudás, s épp ezért tud véget vetni a zűrzavarnak.

Az első tökéletesség a nagylelkűség, ami megnyit az élet felé. De ez önmagában nem vet véget a zűrzavarnak. Adhatsz, adhatsz és adhatsz, ám közben továbbra is elkülönültnek érzed magad az élettől, mivel te adsz valamit valaki másnak. Tehát ne csak adj, hanem nézz is arra, aki ad. Természetesen nem látsz semmit, és pont ez a lényeg. Nyugodj el miközben a semmit nézed. Csináld ezt újra és újra, bármikor, amikor adsz. Egy nap aztán valami történik. Nem látsz olyat, aki adna – a semmit látod. Amikor adsz, nem lesz ott az „én” tudatosságod. „Te” nem adsz. Ez az egész egyszerűen csak megtörténik, gondolatok, küszködés és reakciók nélkül. Már-már mágikus.

Az erkölcs gyakorlatában odafigyelsz minden helyzetre, alaposan átgondolod, hogy mi helyes és azt hajtod végre, amennyire csak képes vagy rá. Ez egy csodálatos gyakorlat, de ez nem a szabadság. Ez nem a teljes felébredés. Vidd bele a bölcsesség-tényezőt, és kérdezed meg: „Ki az, aki helyesen cselekszik itt?” Ahogy korábban, most sem látsz semmit. De csináld csak ezt tovább. Egy nap üres világosságban találod magad egy pillanatra, és csak teszed, ami helyes, gondolatok nélkül, mindenféle alapos átgondolás nélkül. Ez is olyan, mint valami varázslat.

Ami a türelem gyakorlatát illeti, lelkiismeretesen konstatálod a reakcióidat, megtapasztalod, majd elengeded őket. Lehet, hogy olyan türelmes vagy, mint Jób, és olyan mértékű nehézséget, szűkölködést, kényelmetlenséget, és irritációt vagy képes elviselni, ami másokat már az őrületbe kergetne. De a türelem önmagában nem elég. Ismét tedd fel magadnak a kérdést: „Ki az, aki türelmes?” Nézz magadba újra és újra. Eljön a nap, amikor már egyáltalán nem vagy türelmes, mert nincs benned semmi, egyetlen molekula sem, ami irritált lenne, vagy küszködne. Az „én”, aki a türelmet gyakorolja, egyáltalán nincs ott.

Ugyanígy tégy akkor, amikor az energikusságot, illetve a figyelem stabilitását gyakorlod. Nézd azt, aki törekszik, illetve azt, aki meditál. Vigyél bölcsesség-tényezőt mindenbe, amivel foglalkozol azzal, hogy újra és újra megnézed, ki az, aki cselekszik, ki csinálja ezeket a dolgokat, ki mondja ezt. Amikor erre nézel, nem látsz semmit. („A semmit látod.”) Nézd továbbra is a semmit, miközben éled mindennapjaidat.

Eleinte kicsit összezavarodhatsz. Aztán egy idő után kezdesz hozzászokni, hogy így elvágod az én-érzetedet. Majd eljöhet a pillanat, amikor „én”-ed kihuny, lehet, hogy csak néhány pillanatra, néhány percre, vagy néhány órára, és olyan szabadságot tapasztalsz az életben, amire nem is számítottál. Olyan egyszerű! Nem is érted, miért nem vetted észre korábban.

Az összes régi képességed itt van – a nagylelkűség, az etika, a türelem, az energia és a figyelem stabilitása –, de többé nem kell gondolkodnod rajtuk. Egyszerűen csak megtörténnek. Minden amit tudsz, rendelkezésre áll, de nem számodra, mert te nem vagy ott.

Hogy kell ezt csinálni? Ugyanazt kell tenni, mint ha a Carnegie Hall-ba szeretnél bejutni: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Először gyakorold azt, hogy megtanulod a képességeket. Utána gyakorolj, amíg a véreddé nem válnak. S aztán gyakorolj addig, amíg semmi nem marad belőled.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 30. verszak.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 29. versszak.

29. versszak

Megértve azt, hogy az érzelmi reakciók úgy bonthatók le

Ha a belátást a nyugalom támogatja

Műveld a meditatív stabilitást, amely keresztül vezet

A négy forma nélküli állapoton – ez a bodhiszattvák gyakorlata.

Mit lehet tenni azzal a rengeteg dologgal a fejedben, a gondolkozás végeláthatatlan folyamatával, amely véletlenszerűen ugrál egyik gondolatmenetről a másikra. A meditáció látszólag megoldást jelent. Mondják, hogy le tudod csendesíteni a tudatod azzal, ha a lélegzetedre, vagy más erre alkalmas (tényleges vagy elképzelt) tárgyra összpontosítasz, vagy azzal, ha hagyod a gondolatokat, érzéseket és érzeteket maguktól jönni-menni.

A figyelmed a légzésre irányítod, és amíg meditálsz, addig működik is. Figyeled, ahogy az érzések és érzetek jönnek és mennek. Nem ragadnak magukkal, ehelyett egyre inkább tudatos leszel magadról, mint megfigyelőről – egy lépéssel beljebb vagy.

Azonban ahogy telik a napod, a gondolatok még mindig ott tolakodnak és elvonják a figyelmedet. A hétköznapi élet forgatagában rendszerint elveszel a gondolatok és érzések kavalkádjában, vagy pedig elkülönültséget tapasztalsz, úgy érzed megfigyelője, s nem résztvevője vagy saját életednek. Természetszerűleg problémának látod a gondolatokat és a gondolkozást, és azon tűnődsz, hogyan lehetne teljesen leállítani a gondolkozást.

Hallasz az elnyugvás mélyebb szintjeiről, a négy djánáról például, és arról, hogyan lehet azokat kifejleszteni. A figyelmed egyre kimunkáltabb lesz, egyre kifinomultabb, és egyre erősebb. Úgy érzed, hogy sokmindent elértél már, ám az érzelmi reakciók még mindig eluralkodnak rajtad, amikor nem meditálsz.

Valójában az egyetlen időszak, amikor úgy érzed magad, ahogy szeretnéd, az a meditációs időszak, az elvonulás, vagy amikor valamilyen intenzív gyakorló környezetben vagy. Az életed többi részében a gyakorlásnak úgy tűnik, igen csekély ráhatása van a másokkal való kapcsolataidra. A semmiből megjelenő gondolatok össze-vissza dobálnak, az érzelmi reakciók pedig kizökkentenek a tudatosságból. Újra meg újra ugyanazt a viselkedési mintázatot látod az életedben, és képtelen vagy megérteni a hétköznapi élettapasztalatod és a meditációs tapasztalatod közötti, egyre csak növekvő különbséget.

Talán ha még mélyebbre hatolsz, és a tudatodat még jobban lecsillapítod, lehet, hogy teljesen meg tudnál szabadulni a gondolatoktól és a gondolkozástól? A végtelen térben pihensz, végtelen nyugalomban és békében. Mintha már nem is lenne tested, ugyanakkor még mindig jelen van a fogvatartottságnak, a korlátozottságnak egy finom érzete. Még mélyebben nyugszol el a végtelen tudatosságban. A korlátozottság érzése eltűnik, de még mindig nem érzed magad szabadnak. Még mélyebben elnyugszol. Most már egyáltalán semmi sincs, semmi, zéró, kivéve egy nagyon halovány énérzet. A nyugalom mélyül, egészen addig a pontig, amikor már nem vagy képes megmondani, hogy érzékelsz-e valamit vagy nem. A nyugalom és a béke rendkívüli, de azt nem látod, hogy mindez hova vezet.

E négy állapot mindegyike lenyűgöző tapasztalat, ám valami hiányzik. Képes vagy egészen rendkívüli mértékben elnyugtatni a tudatod, amikor azonban ebből a nyugalomból vagy ebben a nyugalomban próbálod élni az életedet, az nem működik. Abban a pillanatban, ahogy megmozdulsz, a nyugalom eltűnik. Nem erre számítottál, és fogalmad sincs, hogyan tovább.

A gyakorláshoz való ilyen hozáállás egy kicsit olyan, mint amikor evezni tanulsz a teljesen nyugodt óceánon. Mindaddig, amíg az óceán nyugodt, rendben vagy, de amint megjelenik egy kis hullám vagy fodrozódás, nem is beszélve a valódi hullámokról, elveszted az egyensúlyod és felborulsz. Elnyugtathatod a tudatod, de nem lesz sok haszna abban, hogyan navigálj az élet hullámos óceánján.

Amikor a kajakban ülsz, figyelmen kívül hagyhatod a kajak testének csapódó véletlenszerű hullámokat? Figyelmen kívül hagyhatod, hogy  öt vagy tíz láb magasra emelkedsz majd süllyedsz a vízzel? Természetesen nem. Mindaddig, amíg különállónak tekinted magad az óceántól és megpróbálsz nyugodt maradni, a hullámok felborítanak. Az óceánon vagy! Nem vagy külön az óceán mozgásától. Amikor belátod, hogy nem tudsz nem együtt mozogni az óceánnal, akkor megérted, hogy hajlékonynak és rugalmasnak kell lenned, együtt kell mozognod az óceánnal és folyamatosan egyensúlyoznod kell.

Van különbség a nyugodt tudat szabadsága, és a nincs-tudat szabadsága között. A nyugodt tudat szabadsága olyan, mint a nyugodt vizeken való evezés. Békés. Oda irányítod a figyelmed, ahova akarod, és ott is marad, mivel annyira nyugodt vagy. Ez viszont szinte teljesen haszontalan a hétköznapi életben.

A nincs-tudat szabadsága olyan, mint úgy kajakozni, hogy közben nincs rögzített pont benned. Nem különülsz el attól, amit tapasztalsz. Nem figyeled azt, amit tapasztalsz. Hogyan kell ezt csinálni? Újra és újra ránézel arra, amit nem lehet látni: a saját tudatodra.  A nyugalom segít ebben a nézésben. Sokat segít. Ám a nyugalom önmagában nem elég, még akkor sem, ha ez végtelen tér vagy a végtelen tudatosság rendkívüli nyugalma.

Látnod kell. És ahhoz hogy láss, nézned kell. Nézd újra és újra azt, amit nem lehet látni. Egyszercsak majd nem látsz semmit – és tényleg a semmit látod. Rájössz, a saját tapasztalatodon keresztül, hogy ott benned nem vagy ott, nincs semmilyen rögzített pont, semmi. Ez egy nagyon jelentőségteljes  tapasztalás. Ahogy a gondolatok, érzések és érzetek megjelennek az életedben, képes vagy azokat mindenféle rögzített referencia pont nélkül megtapasztalni. Azok nem „mások”. Velük és rajtuk mozogsz, ugyanúgy, ahogy kajakozáskor is a hullámokkal és a hullámokon haladsz tova.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 29. verszak.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 29. verszak.

Mi legyen a gondolatokkal, érzésekkel és érzetekkel? Semmi. Szabadok, hadd jöjjenek-menjenek csak kedvükre, akár az óceán hullámai. S te is szabad vagy. Miért? Mivel elvesztetted az tudatod.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 28. versszak.

28. versszak

Még a Hallgatók és a magányos Buddhák is úgy gyakorolnak, mintha lángolna a hajuk,

Pedig csak a saját jólétükért dolgoznak.

Azért, hogy minden lény javára légy, tedd bele magad a gyakorlásba,

Ez minden képesség forrása – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Lángol a hajad. Ég a fejed. Másra sem tudsz gondolni, csak arra, hogy minél előbb eloltsd. Ilyen módon állsz a gyakorlásodhoz is, vagy pedig kelletlenül, ellenérzéssel, rúgkapálva csinálod – és kizárólag azért, mert úgy érzed, nincs választásod? Tokmé Zangpo nem azt javasolja, hogy félelem vagy pánik keltette őrjöngéssel közelíts a gyakorláshoz. Hanem arról az energia minőségről és szintről beszél, amit a gyakorlásba kell vinned.

Először azt gondolod, hogy a gyakorlás jobbá teszi az életed. Még úgy is tűnik, hogy ez megtörténik, ám ekkor a motivációd változni kezd. Talán egyre inkább átérzed, hogy meg fogsz halni, és hogy semmit nem tehetsz ez ellen. Talán vannak pillanataid, amikor annyira másként tapasztalod az életet, hogy rájössz, hogy az már nem is elégít ki, ha javítgatod az életed, hanem a viszonyodat szeretnéd megváltoztatni magával az élettel. De még mindig önérdekből cselekszel. Nincs is ezzel semmi baj. Világos és erős motivációra van szükséged, hogy bele tudd tenni a gyakorlásba azt az energiát, amit az megkíván.

A motivációd is világosabb lesz és több energiád is lesz, amikor világossá válik számodra, hogy nem érdekel, hogy meghódítsd a világot, hogy híres legyél, hogy hatalmat szerezz vagy vagyonra tegyél szert. Meglátod, hogy a pénz, az újítások, a társadalmi mozgalmak, a kormányzatok, a filozófiák és a divatok jönnek és mennek. Az emberek harcolnak egy bizonyos ügyért, aztán békét kötnek egy másik ügyért, de mindig ugyanaz megy évszázadok, ha nem évezredek óta. Te ezt már letudtad. Leszámoltál a világgal, és most valamiféle belső béke vagy szabadság után nézel.

Aztán még több energiád lesz, amikor rájössz, hogy a régi érzelmi szükségleteid soha nem lesznek kielégítve. Itt ragadt kísértetek a múltból. Belátod, hogy nem lehet visszamenni a múltba, és mindent megjavítani. Jobb híján elfogadod azt, aki vagy, és a lehetőségek felé tekintesz. És aztán még több energiád lesz, amikor abbahagyod a próbálkozást, hogy a saját magad vagy bárki más elvárásai szerint élj.

Gondosan odafigyelsz a tanításokra és a tanítódra. Megérted, hogyan működik a gyakorlat. Aztán félrehúzódsz és gyakorolsz. Túlélés, régi érzelmi szükségletek, identitás – már nem foglalkozol ezekkel. Egyre több és több energiát fordítasz a gyakorlásra, elmélyíted a tapasztalatod és megértésed. Még mindig gondját viseled magadnak, de most már máshogy.

Most pedig vess egy pillantást a világ zűrzavarára, a fájdalom és öröm, a nyereség és veszteség, a háború és béke örök körforgására. Látod, hogy nem csak te, hanem minden egyes ember küszködik az életével – küzdelem, küzdelem és küzdelem. Nem vagy egyedül.

Ekkor egy igen komoly változás áll be a motivációdban. A gyakorlásod többé már nem csak rólad szól. Azt veszed észre, hogy akarsz segíteni, hogy arra vágysz és azért sóvárogsz, hogy tudj másoknak is segíteni abban, hogy megszabaduljanak a küszködéseiktől. Minden lényt megszabadítani – nem csupán grandiózus elképzelés ez, romantikus idealizmus vagy utópisztikus vízió egy tökéletes világról? Szó sincs róla.

E szándékod magad számára nyer értelmet – nem arról van szó, hogy tényleg képes lennél megszabadítani az összes lényt a küszködéseiktől, hanem arról, hogy az az akaratod, az a szándékod, hogy ezen munkálkodj mindenkivel kapcsolatban, és így is teszel, még akkor is, ha körülményeid nem változnak.

Állj meg egy pillanatra, most rögtön, és gondolkozz ez azon, hogy mindent megteszel azért, hogy megszabadíts minden egyes lényt a zűrzavarától, az érzelmi reakciójától, a kivetítésétől, a küszködésétől. Az idő nem számít. Ezer év, egymilliárd év, tíz kvadrillió év – mindegy. A számok nem rettentenek el. Ezer világ, trillió világ, mindegyik világban milliárdnyi lény – ez sem számít. Megteszed, amit csak kell, bármeddig is tartson. Néhány pillanatra érezd át, milyen lenne.

Az energikusság tökéletességéhez azonban még egy lépést meg kell tenned. Kérdezd meg

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 28. verszak.

magadtól: „Ki az, aki segíti a lényeket?” és nézz, csak nézz. Ahogy korábban is, nézz és nyugodj el. Nyugodj el, miközben nézel. Nézz, miközben elnyugszol Egy bizonyos ponton a fogalmi tudat eltűnik, és meglátod, hogy miközben segítesz másoknak, ahogy csak tudsz, „te” nem vagy ott. S nincs ott „más” sem.

Minden, amit teszel egyszerűen csak természetes válasz arra, amit látsz, hallasz, érzel és értesz. Sohasem gondolsz egy másik lényre, egy másik lélekre, vagy életre vagy személyre. Ezek a gondolatok meg sem fordulnak a fejedben. Csak teszed amit kell, pillanatról-pillanatra.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése