Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 35. versszak.

35. versszak

Ha az érzelmi reakciók lendületbe jönnek, akkor már nehéz orvosolni a dolgot.

Egy éber és jelenlévő ember az ellenszert fegyverként használja,

Amellyel a sóvárgást és a többi érzelmi reakciót abban a pillanatban összezúzza,

Ahogy azok megjelennek – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

A felismerés bárdjával vágd szét az érzelmi reakciókat! Zúzd össze őket a figyelem erejével! Semmisítsd meg őket a szeretet segítségével! Lapítsd ki őket az üresség úthengerével! Hát nem lenne csodálatos, ha tényleg meg tudnád tenni – porrá zúzni az érzelmi reakciókat, és egyszer s mindenkorra megszabadulni tőlük?

De ez nem így működik. Ha közvetlenül támadsz rájuk, akkor eltűnnek, adaptálódnak, majd visszatérnek. A nyers erő ritkán hatékony.

Az érzelmi reakciókat nem lehet megölni – nem élőlények. Nincs tudatosságuk. Ezek a sorok költői megfogalmazások, metaforák. Itt a háború szolgál metaforául, ami a középkori buddhista kultúrákban elég gyakran zajlott. A metafora azért hasznos, mert átvág az intellektuson, és közvetlenül érint meg. Mi az üzenete ennek a metaforának?

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél. Minden erőforrásodat, energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet megkívánja. Az érzelmi reakcióktól való megszabadulás ugyanígy megkívánja az összes energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet.

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél.

De a metaforák csak egy bizonyos pontig hasznosak. Esetünkben a háború metaforája megfelelően átadja azt, hogy energiabefektetésre van szükség, de nem tudja átadni azokat a finomságokat, hogy hogyan dolgozz hatékonyan a saját reaktív mintáiddal.

Ezek a minták a túlélés szakértői, vagy hogy még pontosabban fogalmazzak, a kitartás szakértői. Eleinte nem mások, mint olyan küzdelmi stratégiák, amelyek biztosítják a túlélésed a nehéz helyzetekben. Később aztán összetett mechanizmusokká fejlődnek, melyek kitartóan reagálnak minden olyan helyzetre, ami fenyegetést jelenthet. Harcra vannak programozva.

Használhatod a figyelmességed úgy, mint egy husángot, amivel darabokra vered szét őket? Nem valószínű. Az erőszak erőszakot szül, és a mintáid ebben jobbak nálad. Erőszakos helyzetek szülték meg őket, olyan helyzetek, amelyek a létedet fenyegették. Nincs bennük sem együttérzés, sem megbánás, sem tudatosság. Egyszerűen csak működésbe lépnek – olyan könyörtelen, vak mechanizmusok, amelyeket bármilyen fenyegetés vagy veszély beindíthat. A világot a múlt szemszögéből látják és ennek megfelelően cselekednek.

Eredetileg azért alakultak ki, hogy megvédjenek, de nincs tudatosságuk arról, hogy ki is vagy te most, és milyen az életed. Amikor jelen vagy és tudatos, akkor nem aktívak, mivel a figyelmesség és a tudatosság gátolja a működésüket. Akkor jelennek meg, amikor a figyelmed máshol jár, és amikor a legkevésbé számítasz rájuk.

Ha szembeszállsz velük, akkor felfalják az ellenszereidet, és az erőfeszítésed energiáját. Végül még erősebbé válnak, mint előtte voltak, te pedig még reaktívabb leszel.

Akkor hogyan szerezd vissza az életed és az emberi örökséged anélkül, hogy beindítanád az ilyetén mintákba ágyazott túlélési mechanizmusokat? Hogyan vesd be minden energiádat, képességedet, bátorságodat és eltökéltségedet?

Idézz fel egy olyan érzelmi reakciót, amit jól ismersz – dühöt, büszkeséget, kapzsiságot, bűntudatot vagy bármi mást. Válassz egyet és hagyd megjelenni. Ha szükséges, idézz fel vagy képzelj el egy konkrét helyzetet. Érezd, ahogy megnyilvánul a testedben – merevség itt, feszültség ott, gyengeség a lábban, üres érzés a gyomorban. Ne fókuszálj ezekre a testi érzetekre. Csak nyílj meg rájuk.

Testedet lepje be teljesen a figyelmed, mint egy mező, és engedd, hogy az érzelmi reakcióhoz kapcsolódó testi érzetek megjelenjenek ebben a mezőben. Tekintsd úgy, hogy nem mások, mint mozgások a mezőben.

Bizonyos érzetek elviszik a figyelmedet, és elkalandozol. Előbb-utóbb észre veszed, hogy elkalandoztál. Amint ezt észre veszed, nyílj meg ismét az egész testedre, és hagyd, hogy az érzetek egyszerűen csak ott legyenek – ahogy a levelek rezegnek a szélben.

Amikor az érzelmi reakció lendületbe jön, akkor csak tör előre. Felemészti a teljes figyelmedet, és minden egyéb irányú próbálkozásod hamvába holt kísérlet lesz. Akkor van más lehetőséged, ha a reakciót idejekorán elkapod – ehhez viszont figyelem és éberség szükségeltetik.

Néha az érzelmi reakció abban a pillanatban leáll, ahogy tudatossá válsz, és semmit mást nem is kell tenni.

Néha nem sikerül kapcsolatba lépni a mintával. Túlságosan forró, túlságosan tele van félelemmel. Felemésztenek a történetek. Elveszted a testérzetedet. Szétszórttá válsz, összezavarodsz, de nem tart örökké. De a minta egyszercsak önmagától kifut. Akkor helyre állítod a figyelmed. És újra kezded. Lehet, hogy ezerszer is kudarcot vallasz, mielőtt kifejlesztenéd azt a képességet és kapacitást, hogy jelen tudj maradni a reakcióban. Ezért nevezik gyakorlásnak. Ezért kell eltökéltnek lenned. Ezek a minták – rendszerint a múltadból származó – szellemek. Most már nem tudnak ártani neked, de számodra mégis nagyon úgy tűnhet, hogy veszélyben az életed, és ezért van szükség bátorságra.

Eljön a pont, amikor a reakciót képes vagy fizikailag és érzelmileg is megtapasztalni, a történetektől és asszociációktól relatíve mentesen. Ekkor olyan régi érzéseket tapasztalsz meg, amelyeket a figyelmed eddig még soha nem érintett. Ez gyakran kellemetlen, fájdalmas, vagy rémisztő lehet, ám mégis felszabadító erővel bír – és lehet mindez egyszerre is.

Akkor mégis, hogyan zúzzuk szét a reakciót? Hagyod, hogy működésbe lépjen magadban, megtapasztalod teljesen a figyelmed és tudatosságod mezejében. Megjelenik, felkavar, zűrzavart okoz, majd eltűnik – egyik pillanatban rémisztő szellem, a következőben egy széllökés, azután pedig semmi.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Reklámok
Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 34. versszak.

34. versszak

A sértő beszéd felbőszít másokat

És aláássa a bódhiszattva erkölcsét.

Ne bőszítsd fel az embereket és

Ne beszélj velük sértően – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Egy ember elment egy tanítóhoz, és megkérte, hadd legyen a tanítványa. A tanító gondosan végigmérte, majd azt mondta: „Még nem állsz készen rá. Gyere vissza három év múlva.” Az ember meghajolt és elment.

A tanító egyik tanítványa megkérdezte a mestert: „Nem volt ez egy kicsit erős?” „Az a helyzet, hogy tíz év múlva sem áll majd készen” – válaszolta a tanító. „Na, ha ezt elmondom, az lett volna erős.” Mi a helyes beszéd? A hagyományos definíció szerint olyan beszéd, amely igaz, segítőkész, kedves és időszerű.

Mi történik, ha tudatosan próbálsz meg úgy beszélni, hogy az igaz, segítőkész, kedves és időszerű legyen? Azon gondolkodsz, hogy mit fogsz mondani, hogyan mondod, vajon a másik fél hogy fogadja, és aztán te mit fogsz válaszolni. Ezen gondolkodsz és ezzel kizökkensz a beszélgetésből. Helyette egy performanszt mutatsz be. Annyira el vagy foglalva azzal, miként fog hangzani a mondandód, hogy végül mesterkéltnek hangzik majd az, amit mondasz, vagy pedig teljesen lebénul a nyelved.

Sokan, még a tapasztalt gyakorlók is, kizökkennek a tudatosságból, amikor beszélnek. Nincsenek hozzászokva, hogy figyelmesen cselekedjenek és beszéljenek.

Amikor kinyitod a szádat, a rögzült szokásminták gyakran beindulnak. Hányszor fordult már elő, hogy világosan tudtad, mit akarsz mondani, hogyan akarod elmondani, aztán végül teljesen másként jött ki a szádon. Számos helyzetben nem tudod, hogy a benned lévő több ezer hang közül melyik kapja meg a mikrofont, ez csak akkor derül ki, amikor elkezdesz beszélni. Nem tudod, és nem is tudhatod mit fogsz mondani, amíg a szavak el nem hagyják a szádat.

Amikor beszélsz, figyelj a saját hangodra – mint ha egy másik embert hallgatnál. Lehet, hogy nem tetszik, amit hallasz – ennek ellenére figyelj oda.

Amikor éle van a hangodnak, akkor tudod, hogy dühös vagy. Amikor a hangod panaszos, akkor tudod, hogy gyengének és bizonytalannak érzed magad. Meghallod azt is, amikor megpróbálod eladni az elképzeléseidet, vagy amikor megpróbálsz valakit az akarata ellenére rávenni valamire (ott lesz egyfajta bizonygató vagy hamis sárm a hangodban). Lehet, hogy meglepődsz, hogy hallod magad, amint édesanyád vagy édesapád hangján szólalsz meg, és azt gondolod: „Igen furcsa. Ez meg honnan jön? Ez nem én vagyok!”

Különösen amikor dühös, bántó, szarkasztikus, áskálódó, leereszkedő, vádló, sértő, durva, támadó, rosszalló, irreleváns vagy lényegtelen szavak törnek elő, azt azonnal meghallod, és akkor megállsz. Csupasznak, nyitottnak és kényelmetlennek érzed magad. Ezzel térsz vissza a tényleges beszélgetéshez. Nézz rá a másik emberre. Érezd át a szituációt. Nyílj meg mindenre, ami történik, benned, és rajtad kívül. És kezdd elölről.

Ne keverd össze a gyakorlatot annak az eredményével. Az eredmény a helyes beszéd – egy olyan beszéd, ami igaz, időszerű, könnyen befogadható és releváns. A gyakorlat pedig ez: ne kalandozz el, ne tartsd ellenőrzésed alatt, ne munkálkodj. A ne kalandozz el azt jelenti, hogy jelen vagy a kommunikációban, ott vagy mindabban, ami zajlik. Nem jár máshol az eszed.

A ne tartsd ellenőrzésed alatt azt jelenti, hogy nem gondolod ki, nem alkotsz stratégiát arról, hogy mit fogsz mondani, vagy hogyan fogod mondani. Amikor beszélsz, a mondandód egyszerűen a másik emberrel kapcsolatos tapasztalatodra adott válasz, vagy pedig egyáltalán nem mondasz semmit.

Fehér virág nyílik a csendben. E virág legyen nyelved.

Ahogy Rumi mondja:   

Fehér virág nyílik a csendben.

E virág legyen nyelved.

A ne munkálkodj azt jelenti, hogy nem próbálsz meg valamit elérni. Például ha egy barátoddal vagy kollégáddal való beszélgetés során azt gondolod, hogy téved valamiben, akkor ahelyett, hogy vitatkoznál vele, válaszolsz arra, amit mond, és hagyod, hogy ő fedezze fel a gondolkozásában a problémát, már ha van.

Az eredmény a helyes beszéd lesz. Amit mondasz, igaz. Úgy mondod el, hogy meg lehet hallani. Kerülöd azt, hogy szükségtelenül sértő vagy bántó legyél. Amit mondasz releváns, azaz a jelen helyzetre, az aktuális beszélgetésre vonatkozik.

Miért olyan fontos a helyes beszéd? Az emberi kapcsolatok beszéddel járnak. Ha nem vagy éber és jelenlévő a beszédedben, akkor nem vagy éber és jelenlévő a kapcsolataidban.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 33. versszak.

33. versszak

Ha státuszról és jutalomról civakodsz,

Azzal tanulásodat, elmélkedésedet és meditációdat akadályozod.

Mondj le családi és támogatói viszonyaidhoz való ragaszkodásodról –

ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

Nincs idő, hogy bárkit is felívj, nincs idő, hogy rendezd a dolgaid, és arra sincs idő, hogy megold a problémáidat az életedben. Akárhogy is vagy most, bárhol is legyél ebben a pillanatban, ennyi. Egy perced maradt, s aztán vége.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

 

 

Tik-tak-tik-tak…

 

 

Vége. Hogyan töltötted el életed utolsó percét?

 

 

 

Érdekelt a munkahelyi, családi vagy a közösségi pozíciód? És az elismerések, a jutalmak? Vajon a vagyonodon gondolkoztál, hogy mennyire vagy gazdag vagy szegény? Rugóztál-e azon, mit gondolnak majd rólad, miután elmentél?

Minden valószínűség szerint mélyen elcsendesültél, teljesen csend lett. Körülnéztél, mindent magadba fogadtál, amit csak tudtál. Lehet, hogy kissé megrémültél attól, ami jön, s talán kíváncsi is lettél, milyen lesz az élet vége.

Jólét, pozíció, elismerés és befolyás – ezek azok, amik hajtanak az életben. Így vagy úgy, mindegyik mögött a halálfélelem áll. Ám amikor szemtől szemben találod magad a halállal, pontosan ezek azok a dolgok, amelyek jelentéktelenné válnak.

Pillants rá a családi folyamatokra. Mennyi időt és energiát fektettél abba, hogy a család szeme fénye legyél, az aranytojást tojó tyúk, a lázadó fekete bárány, a szerencsétlen vesztes vagy a közösség támasza? Mennyi bajt és bánatot hoztak ezek az igyekeztek a családi környezetedbe?

Vess egy pillantást kapcsolataidra, azokra, akik támogatnak, akik révén jövedelemhez jutsz, akik révén munkád, s a világban helyed van. Nyomaszt, hogy vajon mit gondol rólad a főnököd. Még a leghétköznapibb dolgot is komolyan veszed. Rengeteget dolgozol, és lestrapálnak a feladatok – az egészséged összeroppan a folyamatos stressztől. Udvarias és szívélyes vagy a kollégákkal, ám a hátuk mögött csendben a saját pozíciódat erősíted. Miért keresel újabb és újabb elismerést, jutalmat és felelősséget? Komolyan beleveted magad a munkádba, de végülis mit nyersz vele?

A halál fényében világosan látod, hogy mi fontos és mi nem. Meglepődsz, mennyi időt és életenergiát pocsékolsz el olyan dolgokra, amelyek végső soron nem sokat jelentenek, és nem is lényegesek az életedben.

Hosszú távon a jólét, a pozíció és a befolyás sokkal kevésbé fontos, mint a pillanatról-pillanatra megtapasztalt élet. Az idealizmus minden formája fellengzősnek, arrogánsnak és elbizakodottnak tűnik. Amikor a halállal nézel szembe, akkor olyan dolgok felé nyílsz meg, amelyek elől életed nagyobb részében elzárkóztál. Ahhoz, hogy elmélyítsd a kapcsolatod az élettel, összpontosíts arra, ami létfontosságú és fontos, és engedd el azt, ami esetleges és mellékes.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 32. versszak.

32. versszak

Saját magadnak ártasz, ha érzelmileg reagálsz és

Más bódhiszattvák tökéletlenségén élcelődsz.

Azoknak a tökéletlenségéről pedig, akik a Nagy Útra léptek

Ne is beszélj – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

a_bodhiszattvak_37_gyakorlata_32_versMiért kritizálsz másokat, különösen azokat, akik hozzád hasonlóan, spirituális gyakorlásba fogtak? Miért gondolod, hogy jobban megérted a helyzetüket, mint ők maguk? Miért gondolod azt, hogy jobban csinálnád? Lehet, hogy csak irigy vagy?

Az emberek kételkedni kezdenek benned, ha olyanokat becsmérelsz, akiket mások nagyon tanultnak vagy képzettnek tartanak. Versengőnek és rosszindulatúnak fognak tartani, ha a társaidat lebecsülöd. Ha pedig azokat kritizálod, akik hozzád képest kevésbé tanultak és képzettek, akkor pedig fel fogják tenni a kérdést, hogy miért nem tanítod és segíted azokat, akiket kritizálsz.

Ha folyton azon morgolódsz, hogy ez az ember mit csinál rosszul, meg az az ember mit csinál rosszul, akkor az emberek egyszer csak majd nem fognak hallgatni rád. Megelégelik, hogy aláásod mások iránt érzett bizalmukat, barátságukat, és nagyrabecsülésüket, és minden bizalmukat elveszítik benned. Mire jó ez?

Nem számít, hogy mennyire jogos a kritikád, akkor is csak egy önjelölt szakértő vagy. Lehet, hogy nem is tudsz róla, de azt sugárzod mások felé, hogy mennyire arrogáns és irigy vagy. Abban reménykedsz, hogy bebizonyítod, hogy mennyire intelligens, nagy tudású, képzett, kreatív, erős, bátor és őszinte vagy. Azzal, hogy másokat kritizálsz azt demonstrálod, hogy pontosan ennek az ellenkezőjében hiszel.

Amikor valóban bízol a saját tudásodban, képzetségedben vagy kreativitásodban, akkor nincs szükséged arra, hogy másoknak bizonygass bármit. Nincs szükséged arra, hogy kritikus legyél és hőzöngj mások tökéletlenségén. Ehelyett képes vagy támogatást, iránymutatást és bátorítást nyújtani.

Talán azt gondolod, te egy magasabb színvonalon vagy – nem úgy, mint ők! Ám a kritikus tudat híján van az örömnek, az empátiának és az együttérzésnek. Nyers és lankadatlan. Minél több hiányosságot érzel magadban, annál kritikusabb vagy másokkal. Minél inkább kritizálsz másokat, annál inkább megerősíted azt a hitedet, hogy nem vagy elég jó. Ördögi kör.

Ahogy az emberek elhúzódnak mellőled, amikor másokat kritizálsz, az egyik részed is elhúzódik attól a belső kritikus hangtól, amelyik mindig megmondja a másik részednek, hogy mit csinál rosszul. Végül a másik részed elhallgat, és így elveszíted a kapcsolatot annak képességeivel. Hogy is lehetnél nyitott és éber, hogy is volnál képes kreatívan válaszolni életed kihívásaira, amikor ott van belül egy bíráló, kritikus hang, amelyik folyton hibát talál, amint a saját maga által támasztott, szent és sérthetetlen elvárások picit is nem teljesülnek.

Azonban ha figyelmen kívül, akkor csak még hangosabban és még gyorsabban beszél. Ha elhallgattatod, akkor az ellenállásodat üzemanyagként használja fel a kritikához. Minél inkább semmibe veszed, annál hangosabb lesz. Lesz belőle egy soha véget nem érő kritikus kommentár áradat a gyakorlásodról és mindenről, bármit is csinálsz.

Az a hit, hogy valami alapvetően hiányzik belőled, az egy történtet – lehet, hogy egy mélyen berögzült, önigazoló, teljesen meggyőző történet, de akkor is csak egy történet. Ez egy zárt rendszer, ami nem engedi meg a dolgok megkérdőjelezését, sem életed egy másfajta értelmezését. Egy pár pillanatra ülj le ezzel a belső kritikus hanggal. Érezd, milyen bántó, milyen dühös, milyen szűklátókörű. Ilyen akarsz lenni?

Valamelyik korábban bemutatott módszer segítségével tapasztald meg ezt az oldaladat, anélkül, hogy az maga alá gyűrne – használhatod a küldés-fogadást, a test, az érzelmek és a történetek figyelmességét, vagy a nyitott tudatosságot. Folytasd az ezen részed felé történő megnyílást egészen addig, amíg képes vagy egyidejűleg benne jelen lenni, és ugyanakkor éber maradni. Alatta egy mélyen rögzült hiányérzetet találsz, azt, hogy nem vagy elég, vagyis hogy nem felelsz meg valamilyen normáknak. Úgy érzed, hogy alapvetően egy vesztes vagy, egy csaló, egy senki.

Folytasd, és vegyítsd a tudatosságod ennek a történetnek, ennek a hitnek a tapasztalatával. Egy bizonyos ponton megjelenik egyfajta tudás – nem egy intellektuális tudás, hanem egy zsigeri változás a testben. Úgy érzed kicsúszik a talaj a lábad alól, összezavarodsz. Már azt sem tudod, ki vagy. A szokásos vonatkoztatási pontjaid az irreális magas normáiddal együtt eltűnnek, és egy könnyedséget tapasztalsz, egy olyan örömet, amit korábban soha nem tapasztaltál. Úgy érzed, mintha egy sötét barlangból kilépnél a napfényre.

Örömet lelsz mások sikerében és erőfeszítésében. A saját magad küzdelméből nagyon is megérted, miért vétenek hibákat, miért maradnak el a bódhiszattva ideáltól, de ezt is megértéssel és együttérzéssel kezeled, nem kritikával. Már nincs szükséged arra, hogy magadat jó, őket pedig rossz színben tüntesd fel.

Ez nem egy triviális ügy. A hasonlítgató tudatot nem könnyű elengedni. Erőteljes társadalmi és kulturális erők tartják és erősítik meg. Különösen ha tanítasz, vagy más egyéb módon vagy felelős másokért, a hasonlítgató tudat újra és újra feltámad. Soha nem vagy tökéletes tanár.

Saját ideáljaidat sosem érheted el. Tökéletesen tudatában vagy a saját hibáidnak. Mindig vannak olyan emberek, akiket képtelen vagy tanítani. De ez nem jelenti, hogy alapvetően baj volna veled, vagy nem lennél elég, noha ez a részed rendszerint ugrásra kész, hogy magához ragadja a mikrofont.

Amikor késztetést érzel, hogy kritizálj, fogd be a szádat. Érezd, mi hajtja ezt a késztetést. Összehasonlítod magad másokkal, mivel van egy olyan részed, amelyik kevesebbnek érzi magát. Ismerd meg ezt a hiányérzetet, és tudd, hogy ez egy érzés, nem egy tény. Nyugodj el ebben a tudásban, és végezd a küldést-fogadást – vedd át mások hiányérzetét, és cserébe adj nekik örömöt és szabadságot.

Minél inkább tudsz örömöt lelni másokban és az életedben, annál inkább aláaknázod a kritikai mechanizmust magadban. Minden egyes alkalommal, amikor zsigeri szinten lépsz kapcsolatba azzal a tudással, hogy ez a mechanizmus nem egy tény, hanem egy hit, akkor mindig megszabadulsz, és az egész világ megszabadul veled együtt.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 31. versszak.

31. versszak

Ha nem mélyedsz el a zavarodottságodban,

Akkor csak gyakorló köntösébe bújt materialista vagy.

Folyamatosan mélyedj el a zavarodottságodban,

És vess véget neki – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Nem elég gyakorlónak látszani. Lehet, hogy tudsz teljes nyugalomban ülni a meditáció során, formális csuhát hordasz, a szertartásokat tökéletesen végzed, sőt esetleg már másokat tanítasz és vezetsz. Ám ha ezeket azért teszed, hogy olyan képességeket és kapacitásokat fejlessz ki, amelyeknek a segítségével hatékonyabb lehetsz az életedben, hogy előbbre juss, hogy megalapozd az identitásod, akkor nem mondhatod, hogy a felébredés ösvényét követed.

Miért? Azért, mert arra használod a gyakorlást, hogy javíts az életeden.

Tételezzük fel, hogy a barátod szakít veled, a feleséged meghal, vagy a gyermeked egy baleset áldozata lesz. Küszködsz a veszteséggel, és az összes vele járó nehéz érzéssel. Ha megpróbálod megérteni a szenvedésed, akkor hamarosan gondolkozásba merülsz. Ehelyett inkább tégy a következőképpen: minden reggel, vagy amikor gyakorolsz, nyugodj el a légzés érzetében, és nyílj meg mindenre a testedben. Úgy csináld, hogy a fejed búbjától a talpadig mindent egyszerre foglalj bele a figyelmedbe, és hagyd, hogy hadd legyen minden érzet az, ami: mozgás az egész testedre kiterjedő figyelmed terében.

Aztán egyszercsak képes leszel világosan átérezni a veszteséged okozta fájdalmat. Meggyászolod, és ez nagyon fontos. A fájdalom hullámokban jön, amit néha egy ismerős tárgy, vagy egy emlék vált ki, vagy néha csak úgy magától jelenik meg. Az összekapcsolódás hálója elkezd felbomlani, és ez felbomlási folyamat fájdalmas.

A bánat fájdalma egyáltalán nem kellemes. Elsöprő erejű érzés  – olyan, mintha belülről kifordítanának. Ám végső soron ez is csak egy érzet. A fájdalom önmagában nem bánt és nem ártalmas. Ahogy az összekapcsolódás hálója felbomlik, fokozatosan képes leszel elfogadni a veszteséget, és lépésről lépésre lassan tovább lépsz az életedben.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 31. verszak.

Most jön a nehezebb része. Az eddig leírtak arról szólnak, amikor a meditációt arra használod, hogy nehéz érzésekkel dolgozz. A gyakorlást arra is lehet használni, hogy javíts az életeden. Természetesen sokan így állnak a gyakorláshoz, és sok tanító is eszerint tanít. Számos gyakorlat, módszer van, amelyek segítségünkre lehetnek a nehéz érzésekkel és nehéz helyzetekkel való munkában, pl. a mindfulness természetesen, de ilyen a szeretet, vagy az együttérzés gyakorlata, illetve a tudat képzése, stb. is.

Ez egy haszonlevű megközelítés. Működik, pragmatikus, de lényegében materialista. Ne használd a gyakorlást arra, hogy jobbá tedd az életed. Használd az élethelyzetedet gyakorlásra.

Amikor egy kapcsolat véget ért, használd a fájdalmat és a nehéz érzéseidet arra, hogy elmélyítsd a gyakorlásodat, azaz magával az élettel való kapcsolatodat . Például ha a küldés fogadást gyakorlod, akkor vedd magadra mások fájdalmát és veszteségét, és add nekik saját boldogságod és örömöd, mégpedig ne azért, hogy túljuss a fájdalmadon, hanem hogy elmélyítsd  azt a  szándékodat, hogy segíts másoknak megszabadulni a szenvedéstől. Amikor rápillantasz arra, ami a veszteséget átéli, ne azért tedd, hogy ezáltal megkönnyebbülj, hanem azért, hogy megtört szíved intenzitásában élénken meglásd a lét végtelen mélységét.

Nagy vonalakban a szellemi útnak két fázisa van: a keresés és a pihenés. A keresés során a felébredés, a megvilágosodás, a béke, a szabadság, a bölcsesség, Isten, otthon, stb. után kutatsz. Nem azt kutatod, hogyan javíthatnád meg az életed, az egészséged, hogyan legyél sikeres, vagy hogyan tudod egyéb más szokásos célodat beteljesíteni. Meglehet, hogy ezek indítottak útnak, de mostanra már csak a keresés maradt, ami aztán arra ösztönöz, hogy tanulj, képezd magad, és gyakorolj. Nem célod az életed javítása. Sokkal inkább: az életed arra tart, amerre a gyakorlásod, márpedig az nem mindig javulásban van.

Aztán egyszer – lehetetlenség megmondani mikor és miért – valami megváltozik. Bizonyos értelemben megtalálod, amit kerestél. A kutatásod véget ér. Lehet, hogy először észre sem veszed, annyira zavarosnak tűnhet. Lehet, hogy lesokkol, lehet, hogy megkönnyebbülsz, esetleg öröm tölt el, vagy épp kétségek közé kerülsz. De a gyakorlásod még nem ért véget. Sőt, mivel rengeteg új lehetőség nyílik,  úgy érzed, a gyakorlásod csak most kezdődik.

A gyakorlás megváltozik ezen a ponton. A kutatás helyét átveszi az elnyugvás, a felismeréseid és a megértésed szélesítése és elmélyítése. Bármilyen cél, amit most a gyakorlásba viszel, a régi mintákat erősíti – a cél eltorzítja a tapasztalatot. Belátod, hogy minden kitűzött célodat el kell engedned, az utolsó szálig mindet, sőt még magát azt a fogalmat is, hogy „megvalósítani valamit”. És tényleg, nincs mit elérni.

És ez az, amit gyakorolsz. Amikor a párkapcsolatod véget ér, gyakorolsz, de nem azért, hogy túltedd magad a veszteségen, hanem hogy éber és jelenlévő légy abban, amit az élet hozott.

Egy zen mester szíve meghasadt, amikor a fia meghalt. A temetésen csak sírt és sírt. A tanítványai meg lepődve kérdezték: „Nem azt tanítottad nekünk, hogy minden illúzió?” Rájuk meredt, és azt mondta, „Ha nem értitek, hogy mindegy egyes könnycseppem számtalan érző lényt ment meg, akkor semmit nem tudtok a zenről.”

Te is gyakorló köntösébe bújt materialista vagy ? Végülis egyetlen alapelven áll vagy bukik: azért gyakorolsz, hogy megjavítsd az életedet, vagy arra használod az életedet, hogy gyakorolj?

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 30. versszak.

30. versszak

Bölcsesség nélkül az öt tökéletesség

A teljes felébredés eléréséhez nem elég.

Műveld a bölcsességet és a képességeket

A három szférától mentesen – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Szavak, szavak, szavak. Szavak, melyek igyekeznek a lehető legpontosabban kifejezni azt, ami nem önthető szavakba. Mi az, hogy „teljes felébredés”? Mi az, hogy „három szféra”? Mi az, hogy „bölcsesség”?

A teljes felébredés – a buddhaság – minden zavarodottság végét jelenti. Gondolkodjunk csak el ezen egy kicsit – az összes zavarodottság vége. Három szféra? Ezek: a cselekvő, a cselekvés, és a cselekvés tárgya. A nagylelkűség esetében például a három szféra a következő: az, aki ad, maga az adás, és végül az, amit adunk.

A bölcsesség nem egy dolog. Intelligencia, de nem az IQ értelmében, hanem inkább arról a képességről van szó, hogy valamit meg tudunk különböztetni attól, ami nem az. Más szóval tudod, hogy a gondolat az egy gondolat, és nem egy tény. Tudod, hogy az érzés az egy érzés. A bölcsesség nem fogalmi intelligencia, hanem közvetlen tudás, s épp ezért tud véget vetni a zűrzavarnak.

Az első tökéletesség a nagylelkűség, ami megnyit az élet felé. De ez önmagában nem vet véget a zűrzavarnak. Adhatsz, adhatsz és adhatsz, ám közben továbbra is elkülönültnek érzed magad az élettől, mivel te adsz valamit valaki másnak. Tehát ne csak adj, hanem nézz is arra, aki ad. Természetesen nem látsz semmit, és pont ez a lényeg. Nyugodj el miközben a semmit nézed. Csináld ezt újra és újra, bármikor, amikor adsz. Egy nap aztán valami történik. Nem látsz olyat, aki adna – a semmit látod. Amikor adsz, nem lesz ott az „én” tudatosságod. „Te” nem adsz. Ez az egész egyszerűen csak megtörténik, gondolatok, küszködés és reakciók nélkül. Már-már mágikus.

Az erkölcs gyakorlatában odafigyelsz minden helyzetre, alaposan átgondolod, hogy mi helyes és azt hajtod végre, amennyire csak képes vagy rá. Ez egy csodálatos gyakorlat, de ez nem a szabadság. Ez nem a teljes felébredés. Vidd bele a bölcsesség-tényezőt, és kérdezed meg: „Ki az, aki helyesen cselekszik itt?” Ahogy korábban, most sem látsz semmit. De csináld csak ezt tovább. Egy nap üres világosságban találod magad egy pillanatra, és csak teszed, ami helyes, gondolatok nélkül, mindenféle alapos átgondolás nélkül. Ez is olyan, mint valami varázslat.

Ami a türelem gyakorlatát illeti, lelkiismeretesen konstatálod a reakcióidat, megtapasztalod, majd elengeded őket. Lehet, hogy olyan türelmes vagy, mint Jób, és olyan mértékű nehézséget, szűkölködést, kényelmetlenséget, és irritációt vagy képes elviselni, ami másokat már az őrületbe kergetne. De a türelem önmagában nem elég. Ismét tedd fel magadnak a kérdést: „Ki az, aki türelmes?” Nézz magadba újra és újra. Eljön a nap, amikor már egyáltalán nem vagy türelmes, mert nincs benned semmi, egyetlen molekula sem, ami irritált lenne, vagy küszködne. Az „én”, aki a türelmet gyakorolja, egyáltalán nincs ott.

Ugyanígy tégy akkor, amikor az energikusságot, illetve a figyelem stabilitását gyakorlod. Nézd azt, aki törekszik, illetve azt, aki meditál. Vigyél bölcsesség-tényezőt mindenbe, amivel foglalkozol azzal, hogy újra és újra megnézed, ki az, aki cselekszik, ki csinálja ezeket a dolgokat, ki mondja ezt. Amikor erre nézel, nem látsz semmit. („A semmit látod.”) Nézd továbbra is a semmit, miközben éled mindennapjaidat.

Eleinte kicsit összezavarodhatsz. Aztán egy idő után kezdesz hozzászokni, hogy így elvágod az én-érzetedet. Majd eljöhet a pillanat, amikor „én”-ed kihuny, lehet, hogy csak néhány pillanatra, néhány percre, vagy néhány órára, és olyan szabadságot tapasztalsz az életben, amire nem is számítottál. Olyan egyszerű! Nem is érted, miért nem vetted észre korábban.

Az összes régi képességed itt van – a nagylelkűség, az etika, a türelem, az energia és a figyelem stabilitása –, de többé nem kell gondolkodnod rajtuk. Egyszerűen csak megtörténnek. Minden amit tudsz, rendelkezésre áll, de nem számodra, mert te nem vagy ott.

Hogy kell ezt csinálni? Ugyanazt kell tenni, mint ha a Carnegie Hall-ba szeretnél bejutni: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Először gyakorold azt, hogy megtanulod a képességeket. Utána gyakorolj, amíg a véreddé nem válnak. S aztán gyakorolj addig, amíg semmi nem marad belőled.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 30. verszak.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 29. versszak.

29. versszak

Megértve azt, hogy az érzelmi reakciók úgy bonthatók le

Ha a belátást a nyugalom támogatja

Műveld a meditatív stabilitást, amely keresztül vezet

A négy forma nélküli állapoton – ez a bodhiszattvák gyakorlata.

Mit lehet tenni azzal a rengeteg dologgal a fejedben, a gondolkozás végeláthatatlan folyamatával, amely véletlenszerűen ugrál egyik gondolatmenetről a másikra. A meditáció látszólag megoldást jelent. Mondják, hogy le tudod csendesíteni a tudatod azzal, ha a lélegzetedre, vagy más erre alkalmas (tényleges vagy elképzelt) tárgyra összpontosítasz, vagy azzal, ha hagyod a gondolatokat, érzéseket és érzeteket maguktól jönni-menni.

A figyelmed a légzésre irányítod, és amíg meditálsz, addig működik is. Figyeled, ahogy az érzések és érzetek jönnek és mennek. Nem ragadnak magukkal, ehelyett egyre inkább tudatos leszel magadról, mint megfigyelőről – egy lépéssel beljebb vagy.

Azonban ahogy telik a napod, a gondolatok még mindig ott tolakodnak és elvonják a figyelmedet. A hétköznapi élet forgatagában rendszerint elveszel a gondolatok és érzések kavalkádjában, vagy pedig elkülönültséget tapasztalsz, úgy érzed megfigyelője, s nem résztvevője vagy saját életednek. Természetszerűleg problémának látod a gondolatokat és a gondolkozást, és azon tűnődsz, hogyan lehetne teljesen leállítani a gondolkozást.

Hallasz az elnyugvás mélyebb szintjeiről, a négy djánáról például, és arról, hogyan lehet azokat kifejleszteni. A figyelmed egyre kimunkáltabb lesz, egyre kifinomultabb, és egyre erősebb. Úgy érzed, hogy sokmindent elértél már, ám az érzelmi reakciók még mindig eluralkodnak rajtad, amikor nem meditálsz.

Valójában az egyetlen időszak, amikor úgy érzed magad, ahogy szeretnéd, az a meditációs időszak, az elvonulás, vagy amikor valamilyen intenzív gyakorló környezetben vagy. Az életed többi részében a gyakorlásnak úgy tűnik, igen csekély ráhatása van a másokkal való kapcsolataidra. A semmiből megjelenő gondolatok össze-vissza dobálnak, az érzelmi reakciók pedig kizökkentenek a tudatosságból. Újra meg újra ugyanazt a viselkedési mintázatot látod az életedben, és képtelen vagy megérteni a hétköznapi élettapasztalatod és a meditációs tapasztalatod közötti, egyre csak növekvő különbséget.

Talán ha még mélyebbre hatolsz, és a tudatodat még jobban lecsillapítod, lehet, hogy teljesen meg tudnál szabadulni a gondolatoktól és a gondolkozástól? A végtelen térben pihensz, végtelen nyugalomban és békében. Mintha már nem is lenne tested, ugyanakkor még mindig jelen van a fogvatartottságnak, a korlátozottságnak egy finom érzete. Még mélyebben nyugszol el a végtelen tudatosságban. A korlátozottság érzése eltűnik, de még mindig nem érzed magad szabadnak. Még mélyebben elnyugszol. Most már egyáltalán semmi sincs, semmi, zéró, kivéve egy nagyon halovány énérzet. A nyugalom mélyül, egészen addig a pontig, amikor már nem vagy képes megmondani, hogy érzékelsz-e valamit vagy nem. A nyugalom és a béke rendkívüli, de azt nem látod, hogy mindez hova vezet.

E négy állapot mindegyike lenyűgöző tapasztalat, ám valami hiányzik. Képes vagy egészen rendkívüli mértékben elnyugtatni a tudatod, amikor azonban ebből a nyugalomból vagy ebben a nyugalomban próbálod élni az életedet, az nem működik. Abban a pillanatban, ahogy megmozdulsz, a nyugalom eltűnik. Nem erre számítottál, és fogalmad sincs, hogyan tovább.

A gyakorláshoz való ilyen hozáállás egy kicsit olyan, mint amikor evezni tanulsz a teljesen nyugodt óceánon. Mindaddig, amíg az óceán nyugodt, rendben vagy, de amint megjelenik egy kis hullám vagy fodrozódás, nem is beszélve a valódi hullámokról, elveszted az egyensúlyod és felborulsz. Elnyugtathatod a tudatod, de nem lesz sok haszna abban, hogyan navigálj az élet hullámos óceánján.

Amikor a kajakban ülsz, figyelmen kívül hagyhatod a kajak testének csapódó véletlenszerű hullámokat? Figyelmen kívül hagyhatod, hogy  öt vagy tíz láb magasra emelkedsz majd süllyedsz a vízzel? Természetesen nem. Mindaddig, amíg különállónak tekinted magad az óceántól és megpróbálsz nyugodt maradni, a hullámok felborítanak. Az óceánon vagy! Nem vagy külön az óceán mozgásától. Amikor belátod, hogy nem tudsz nem együtt mozogni az óceánnal, akkor megérted, hogy hajlékonynak és rugalmasnak kell lenned, együtt kell mozognod az óceánnal és folyamatosan egyensúlyoznod kell.

Van különbség a nyugodt tudat szabadsága, és a nincs-tudat szabadsága között. A nyugodt tudat szabadsága olyan, mint a nyugodt vizeken való evezés. Békés. Oda irányítod a figyelmed, ahova akarod, és ott is marad, mivel annyira nyugodt vagy. Ez viszont szinte teljesen haszontalan a hétköznapi életben.

A nincs-tudat szabadsága olyan, mint úgy kajakozni, hogy közben nincs rögzített pont benned. Nem különülsz el attól, amit tapasztalsz. Nem figyeled azt, amit tapasztalsz. Hogyan kell ezt csinálni? Újra és újra ránézel arra, amit nem lehet látni: a saját tudatodra.  A nyugalom segít ebben a nézésben. Sokat segít. Ám a nyugalom önmagában nem elég, még akkor sem, ha ez végtelen tér vagy a végtelen tudatosság rendkívüli nyugalma.

Látnod kell. És ahhoz hogy láss, nézned kell. Nézd újra és újra azt, amit nem lehet látni. Egyszercsak majd nem látsz semmit – és tényleg a semmit látod. Rájössz, a saját tapasztalatodon keresztül, hogy ott benned nem vagy ott, nincs semmilyen rögzített pont, semmi. Ez egy nagyon jelentőségteljes  tapasztalás. Ahogy a gondolatok, érzések és érzetek megjelennek az életedben, képes vagy azokat mindenféle rögzített referencia pont nélkül megtapasztalni. Azok nem „mások”. Velük és rajtuk mozogsz, ugyanúgy, ahogy kajakozáskor is a hullámokkal és a hullámokon haladsz tova.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 29. verszak.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 29. verszak.

Mi legyen a gondolatokkal, érzésekkel és érzetekkel? Semmi. Szabadok, hadd jöjjenek-menjenek csak kedvükre, akár az óceán hullámai. S te is szabad vagy. Miért? Mivel elvesztetted az tudatod.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 28. versszak.

28. versszak

Még a Hallgatók és a magányos Buddhák is úgy gyakorolnak, mintha lángolna a hajuk,

Pedig csak a saját jólétükért dolgoznak.

Azért, hogy minden lény javára légy, tedd bele magad a gyakorlásba,

Ez minden képesség forrása – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Lángol a hajad. Ég a fejed. Másra sem tudsz gondolni, csak arra, hogy minél előbb eloltsd. Ilyen módon állsz a gyakorlásodhoz is, vagy pedig kelletlenül, ellenérzéssel, rúgkapálva csinálod – és kizárólag azért, mert úgy érzed, nincs választásod? Tokmé Zangpo nem azt javasolja, hogy félelem vagy pánik keltette őrjöngéssel közelíts a gyakorláshoz. Hanem arról az energia minőségről és szintről beszél, amit a gyakorlásba kell vinned.

Először azt gondolod, hogy a gyakorlás jobbá teszi az életed. Még úgy is tűnik, hogy ez megtörténik, ám ekkor a motivációd változni kezd. Talán egyre inkább átérzed, hogy meg fogsz halni, és hogy semmit nem tehetsz ez ellen. Talán vannak pillanataid, amikor annyira másként tapasztalod az életet, hogy rájössz, hogy az már nem is elégít ki, ha javítgatod az életed, hanem a viszonyodat szeretnéd megváltoztatni magával az élettel. De még mindig önérdekből cselekszel. Nincs is ezzel semmi baj. Világos és erős motivációra van szükséged, hogy bele tudd tenni a gyakorlásba azt az energiát, amit az megkíván.

A motivációd is világosabb lesz és több energiád is lesz, amikor világossá válik számodra, hogy nem érdekel, hogy meghódítsd a világot, hogy híres legyél, hogy hatalmat szerezz vagy vagyonra tegyél szert. Meglátod, hogy a pénz, az újítások, a társadalmi mozgalmak, a kormányzatok, a filozófiák és a divatok jönnek és mennek. Az emberek harcolnak egy bizonyos ügyért, aztán békét kötnek egy másik ügyért, de mindig ugyanaz megy évszázadok, ha nem évezredek óta. Te ezt már letudtad. Leszámoltál a világgal, és most valamiféle belső béke vagy szabadság után nézel.

Aztán még több energiád lesz, amikor rájössz, hogy a régi érzelmi szükségleteid soha nem lesznek kielégítve. Itt ragadt kísértetek a múltból. Belátod, hogy nem lehet visszamenni a múltba, és mindent megjavítani. Jobb híján elfogadod azt, aki vagy, és a lehetőségek felé tekintesz. És aztán még több energiád lesz, amikor abbahagyod a próbálkozást, hogy a saját magad vagy bárki más elvárásai szerint élj.

Gondosan odafigyelsz a tanításokra és a tanítódra. Megérted, hogyan működik a gyakorlat. Aztán félrehúzódsz és gyakorolsz. Túlélés, régi érzelmi szükségletek, identitás – már nem foglalkozol ezekkel. Egyre több és több energiát fordítasz a gyakorlásra, elmélyíted a tapasztalatod és megértésed. Még mindig gondját viseled magadnak, de most már máshogy.

Most pedig vess egy pillantást a világ zűrzavarára, a fájdalom és öröm, a nyereség és veszteség, a háború és béke örök körforgására. Látod, hogy nem csak te, hanem minden egyes ember küszködik az életével – küzdelem, küzdelem és küzdelem. Nem vagy egyedül.

Ekkor egy igen komoly változás áll be a motivációdban. A gyakorlásod többé már nem csak rólad szól. Azt veszed észre, hogy akarsz segíteni, hogy arra vágysz és azért sóvárogsz, hogy tudj másoknak is segíteni abban, hogy megszabaduljanak a küszködéseiktől. Minden lényt megszabadítani – nem csupán grandiózus elképzelés ez, romantikus idealizmus vagy utópisztikus vízió egy tökéletes világról? Szó sincs róla.

E szándékod magad számára nyer értelmet – nem arról van szó, hogy tényleg képes lennél megszabadítani az összes lényt a küszködéseiktől, hanem arról, hogy az az akaratod, az a szándékod, hogy ezen munkálkodj mindenkivel kapcsolatban, és így is teszel, még akkor is, ha körülményeid nem változnak.

Állj meg egy pillanatra, most rögtön, és gondolkozz ez azon, hogy mindent megteszel azért, hogy megszabadíts minden egyes lényt a zűrzavarától, az érzelmi reakciójától, a kivetítésétől, a küszködésétől. Az idő nem számít. Ezer év, egymilliárd év, tíz kvadrillió év – mindegy. A számok nem rettentenek el. Ezer világ, trillió világ, mindegyik világban milliárdnyi lény – ez sem számít. Megteszed, amit csak kell, bármeddig is tartson. Néhány pillanatra érezd át, milyen lenne.

Az energikusság tökéletességéhez azonban még egy lépést meg kell tenned. Kérdezd meg

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 28. verszak.

magadtól: „Ki az, aki segíti a lényeket?” és nézz, csak nézz. Ahogy korábban is, nézz és nyugodj el. Nyugodj el, miközben nézel. Nézz, miközben elnyugszol Egy bizonyos ponton a fogalmi tudat eltűnik, és meglátod, hogy miközben segítesz másoknak, ahogy csak tudsz, „te” nem vagy ott. S nincs ott „más” sem.

Minden, amit teszel egyszerűen csak természetes válasz arra, amit látsz, hallasz, érzel és értesz. Sohasem gondolsz egy másik lényre, egy másik lélekre, vagy életre vagy személyre. Ezek a gondolatok meg sem fordulnak a fejedben. Csak teszed amit kell, pillanatról-pillanatra.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 27. versszak.

27. versszak

A bódhiszattvának drága kincs, aki bántja

Ha erényben gyarapodni szeretne.

Tanúsíts türelmet mindenki felé

Irritáció és neheztelés nélkül – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Mennyire gondolod komolyan, hogy dolgozol az érzelmi reakcióiddal? Olyan vagy-e, mint Keresztes Szent János, a XVI. századi spanyol misztikus? Az inkvizíció megkínozta, majd bocsánatot kért tőle. Hogy legalább némiképp orvosolják az okozott kárt, felajánlották neki, hogy maga választhatja ki azt a kolostort, ahol élni szeretne. Olyan kolostorra esett a választása, amelynek az apátja utálta őt. Amikor megkérdezték, miért ezt választotta, azt válaszolta, hogy szeretné elmélyíteni a türelem gyakorlatát.

Esetleg olyan vagy, mint Atisa, a XI. századi indiai mester? Ő, amikor Tibetbe ment, azért vett maga mellé kísérőéül egy különösen kellemetlen fiút, hogy mindig legyen lehetősége türelmet gyakorolni.

Mi a helyzet a lakótársaddal, aki a konyhában mindig rendetlenséget hagy maga után? Vagy a munkatársaddal melletted, aki mindig dúdol valamit, persze hamisan? Vagy az ügyfélszolgálatossal, aki nyugodtan és halkan adja tudtodra, hogy nem tud segíteni. Vagy azzal az emberrel, aki hátulról beléd jön az autójával, és mégis téged hibáztat a karambolért?

Nehéz ezeket a mindennapos irritációkat lehetőségnek vagy kincsnek látni. Amikor valaki szó szerint vagy átvitt értelemben a lábadra lép, érzed, ahogy a reaktív energia elönt. Ahogy végigvonul a testeden a harag, a frusztráció, a sértettség, a pánik, a neheztelés. Képtelen vagy tolerálni. Ha nem ismered fel ezt az energiatolulást, akkor az magával ragad, és dühös szavak formájában buggyan ki. Utána pedig kezdheted a rendrakást.

Ha viszont felismered, meg tudsz-e maradni ebben a felfordulásban anélkül, hogy kifejeznéd vagy elfojtanád azt? Lehet, hogy nem veszted el a türelmed, hanem csendben elfordulsz, és ejted az embert. Lehet, hogy a felsőbbrendűnek érzed magad, talán magad sem veszed észre, de úgy gondolod, te már magasabb szinten vagy. De ezek még mindig az elfojtás megjelenési formái, mivel a harag még mindig a testedben van. A reakciók ravaszak.

Képezni kell magad újra és újra. Ha emlékeztetned kell magad arra, hogy az aktuális helyzetben türelmet gyakorolj, akkor még nem vagy eléggé képzett, és elkerülhetetlenül a türelmetlenséged kifejezésének vagy elfojtásának valamilyen finomabb formáját fogod elkövetni. Bár ez sokkal jobb, mintha trágár módon fröcsögnél, vagy lenyelnéd az érzéseidet, de ez – egyelőre – nem türelem.

Akár tetszik, akár nem, tényleg nagyon nagy segítség, ha van az életedben egy olyan ember, aki folyton bosszantóan kellemetlen. Először csak irritál. Mindent megteszel, hogy rábírd arra, hogy másképpen viselkedjen. Amikor a meggyőzés már nem segít, akkor megpróbálod kényszeríteni. De ő hajthatatlan. Mondhatsz vagy csinálhatsz bármit, biztosan nem fog megváltozni. Ez a nyűg nem fog eltűnni. Csak az a választásod maradt, hogy hagyod, hogy továbbra is irritál…. Vagy mi a másik?

Összeszorítod a fogad, mikor rájössz, hogy ha egy kis békét szeretnél, akkor a saját reakcióiddal kell foglalkoznod. Mi mást tehetnél? Elkezded megfigyelni ezeket a reakciókat – a haragot, a felháborodást, a mellőzöttség érzését. Tudatára ébredsz, ahogy a tested görcsbe rándul minden egyes alkalommal, amikor meglátod az illetőt, vagy beszélsz vele. Megszállottan pörgeted a fejedben azokat a történeteket, amelyek arról szólnak, hogy milyen rettenetes és tapintatlan ember a másik, te pedig milyen nemes vagy – és szegény áldozat. Mindeközben ő boldogan éli a mindennapjait, s te vagy az, aki szenved.

Nincs mit tenni, jobban odafigyelsz arra, hogy mi is zajlik benned. Miután semmi más nem működik, eldöntöd, hogy békén hagyod az illetőt, és nem próbálod megváltoztatni, és békén hagyod a reakcióidat is, és nem próbálod megváltoztatni azokat sem.

Ott hullámzanak és lármáznak benned, figyelmet követelnek, ám te hagyod őket jönni és menni. És tényleg: jönnek és mennek! Nem állandóak. Ez az első jó hír.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 27. verszak.

A második jó hír az, hogy most már van választási lehetőséged. Természetesen folytathatod a harcot az érzéseiddel, de ugyanakkor meg is figyelheted, feltárhatod és analizálhatod őket. Mindez hasznos tud lenni, ám könnyen gondolkozásba bonyolódhatsz. Sokkal jobb, ha megnyílsz feléjük, beléjük pillantasz, befogadod, elfogadod őket. Ily módon kevesebb eséllyel bonyolódsz bele a gondolkozásba, és nagyobb eséllyel fedezed fel a saját tapasztalatodon keresztül azt, hogy nem kell, hogy az érzéseid irányítsanak.

Milyen különös! E kellemetlenség révén a szabadság egy dimenzióját fedezted fel. Mostantól pedig azért gyakorlsz, hogy ez a szabadság mindig elérhető legyen számodra, először a könnyebb, kevésbé megterhelő interakciókban, aztán majd a nehezebbekben is.

A türelem tökéletességéhez még egy további lépés vezet, és ez a türelemnek egy más minősége. Mi az a nyugalom, az a tér, amiben a reakciók megjelennek, majd eltűnnek? Amikor erre nézel rá, egyáltalán nem látsz semmit. Kicsit ijesztő. Olyan, mintha a világűr ürességébe néznél. Valami benned hátrahőköl.

Ez a türelem másik szintje: hagyni, hogy erre a határtalan űrre adott reakcióid csak jöjjenek és menjenek. De ne állj meg itt. Mik ezek a reakciók? Nézz mélyre. Mozgásnak tűnnek, de ugyanakkor semmi sem mozog. Ne próbálj meg filózni. Csak nyugodj el, és nézz, nézz, és nyugodj el. Itt egy a másfajta szabadságot találsz, egy olyan szabadságot, ami egyszerre béke és egyszerre világosság.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 26. versszak.

26. versszak

Ha nem tudsz magadra vigyázni, mert etikai hiányosságaid vannak,

Akkor hogy is tudnál másról gondoskodni? Viccelsz?

Viselkedj etikusan,

Ne törődj a konvenciókkal – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

 

1995-ben és 1996-ban a gerillák és kormányzat erői egyszerre jelentettek fenyegetést 9 cisztercita szerzetesre Algériában a Notre-Dame de l’Atlas apátságban. „Maradjunk vagy elmenjünk?” kérdezgették egymást. Tudták, hogy veszélyben vannak, és mindnyájuknak megvolt a választási lehetősége, hogy visszatérjenek Franciaországba vagy ott maradjanak Algériában. Beszélgettek és imádkoztak magukban és együtt is.

Az összes szerzetes végül úgy döntött, hogy folytatja addigi életét, melyet az imádkozásnak, a szemlélődésnek, és a városka szolgálatának szenteltek Isten akaratának alávetve magukat. Az fel sem merült számukra, hogy egy ügy érdekében kellene élniük vagy meghalniuk. Sem megváltoztatni nem akarták a világot a döntésükkel. Egyszerűen tették, amit elhivatottságuk, gyakorlásuk diktált. 1996 tavaszán közülük hetet elraboltak és megöltek.

Hétköznapi szempontból döntésük teljesen értelmetlen volt. Az életük forgott kockán. A helyzet nem volt rózsás, tudták, hogy veszélyben vannak. Az sem volt világos, hogy maradásuknak lesz-e valamifajta magasabb szintű értelme. Azonban ezeknek a szerzeteseknek és tulajdonképpen mindenkinek, aki a spirituális útra lép, az élet több, mint csupán túlélés, boldogság vagy értelem.

Az etikai fegyelem első sorban arról szól, hogyan éled életed, és különösen arról, hogy mit teszel akkor, amikor az életed forog kockán, legyen szó fizikai létedről, emberi viszonyaidról, munkádról vagy közösségi életedről. Miért állsz ki? Mikor foglalsz állást? Végső soron az a kérdés: miért lennél kész meghalni? Nem arról van szó, hogy azért vagyunk etikusak, mert ezzel jobbá tesszük az életünket. Sokkal inkább az etika: maga az élet – ezt gyakoroljuk.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 26. verszak.

Gondold végig: „Miért lennék kész ölni vagy meghalni?” Az ölés azért szerepel ebben a kérdésben, mert ha kész vagy meghalni valamiért, akkor azzal már letetted a voksot az ölés mellett. Az etikai fegyelem azt is jelenti, hogy nem úgy állsz az élethez, hogy hajszolod a boldogságot, vagy a régről fakadó érzelmi szükségleteid megoldását.

Gondolj egy közeli barátodra, olyan valakire, akihez hosszú és mély barátság fűz. Úgy tekintesz erre a barátságra, mint ami majd megoldja a régóta húzódó érzelmi szükségleteidet? Általában nem emiatt értékelünk nagyra egy barátságot. A barátságot önmagáért értékeled, nem azért, mert valami előnyöd fakad belőle, vagy hasznodra van. Nincsen számítás benne, vagy ha van, akkor az nem barátság, hanem üzlet.

Tehát az élettől se várj boldogságot, megelégedettséget vagy az érzelmi igényeid beteljesülését. Éld az életet önmagáért, bármit is hoz. Ez azonban egy újabb kérdést vet fel. Mit szeretek az életben, és hogyan élem meg ezt a szeretetet?

Az etikai fegyelem révén olyan kapcsolatot alakíthatsz ki az életeddel, ami túlmutat értelmen és célon. Ezek absztrakt fogalmak, és rajtuk keresztül absztrakt kapcsolatod lesz az élettel. Önmagadat olyan entitásnak látod, ami időtől és körülményektől függetlenül létezik. Ez pedig természetesen ostobaság, mégis gyorsan belecsúszol abba, hogy meg kell védened, fenn kell tartanod, ki kell nemesítened, fel kell javítanod ezt az identitást annak hírnevével és örökségével együtt. Minél jobban el vagy foglalva az egésznek a céljával, értelmével vagy az identitásoddal, annál kevésbé vagy kapcsolatban az élettel magával.

Végül jön a harmadik kérdés: „Mi vagyok, ami más vagy több, mint az élet?” Az etikai fegyelem, amit beleviszel az életedbe nem más, mint az élettel való kapcsolatod kifejeződése. Egy zen mondás szerint: „Mély kapcsolat – mély etika. Sekélyes kapcsolat – sekélyes etika. Nincs kapcsolat – nincs etika.”

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven  itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése