A Trackless Path. Kommentár Dzsigmé Lingpa nagy tökéletesség (dzogcsen) tanításához, Mindig Jelenlévő Jó kinyilatkoztatásai 1.4 versszak, Ken McLeod

1.4 versszak

Maga a tudat eredetileg tiszta, mint a tér.

Ha fogalmi eszközökkel keresed, olyan vagy, mint a bogár, mely saját nyálába ragad –

Ha megszállott vagy, hátat fordítasz annak, ami igazán fontos. Milyen kimerültek lehettek, ti hallgatók, hogy mindent visszautasítotok!

Mit jelent az, hogy maga a tudat eredetileg tiszta? Idézzük fel, milyen érzés, mikor megállít, s meghökkent egy festmény, egy szobor, egy tánc vagy egy gyönyörű látvány. Például a Missouri állambeli Kansas city-ben, a Nelson-Atkins Művészeti Múzeumban van egy életnagyságú Guanjin (szkrt. Avalokitesvara) szobor, ami egyetlen fatömbből lett kifaragva.

Amikor elmentem ebbe a galériába, és megláttam ezt a szobrot a terem végében, minden megállt bennem. Az elkülönült énem érzése eltűnt, és minden elevenné és világossá vált. A gondolatok, érzések és érzetek továbbra is megjelentek, de ahogy jöttek, mentek is tovább maguktól. Olyan volt, mintha nem történt volna mozgás – nem volt mit elutasítani, sem megragadni. Sok embernek van hasonló élménye, amikor meglátja Michelangelo Dávid szobrát, amikor szerelmes lesz, vagy amikor közeli hozzátartozót veszít el.

Lehet az ’eredetileg tiszta’ kifejezést filozófia értelemben is használni (sokan ezt tették, sőt egész rendszereket építettek belőle), pedig ez sokkal inkább egy tapasztalat leírása. Eleinte valószínűleg arra szolgált a kifejezés, hogy egy hasonló élményt idézzen elő a hallgatóban. Azonban minél többet használták, annál inkább vált egy ideává, majd pedig egy fogalommá.

A tér az tér. Nincs semmi, ami tér lenne. Ugyanígy: az ég az ég. Akármi jelenik meg rajta – vad hurrikán, tornádó, köd, nap, pára, felhők, hó, szivárvány vagy az északi fény –, az ég mindig ég marad. Miközben az eget nézed, felhők és szivárványok jelennek meg és tűnnek el.

A trackless path 1.4

A semmiből jelennek meg, és a semmibe olvadnak vissza. Az ég megmarad annak ami: nyitott világos térnek. Semmi nem szennyezi be, semmi nem piszkolja össze, semmi nem hamisítja meg, mivel nincs semmi, amit be lehetne szennyezni, össze lehetne piszkolni vagy meg lehetne hamisítani. Ugyanígy, attól függetlenül, hogy milyen gondolatok, érzések vagy érzékelések jelennek meg, a tudat az tudat, a tapasztalás az tapasztalás, és a tudatosság az tudatosság..

A gondolatok, érzések és érzetek a semmiből jelennek meg és a semmibe térnek vissza. Az a különbség az ég és a tudatosság között, hogy a tudatosság nem olyas valami, amit nézünk, hanem a tudatosság az, ami vagyunk.

Sok időt és energiát fordítottam arra, hogy megértsem a kapcsolatot a tudat, a tudatosság és a tapasztalás között. Végül eljutottam arra a szintre, hogy szépen el tudtam magyarázni másoknak, mit  is jelentenek azok a fogalmak, hogy üresség, együttérzés, nem-kettőség, és így tovább. Ám ezekkel a magyarázatokkal mégsem jutottam sehova, és fogalmam sincs másoknak segítettem-e velük.

Bármennyire érdekesek, lenyűgözők, csodálatosak vagy elbűvölők is lehetnek a magyarázatok, de végső soron nem mások, mint szavak és gondolatok. Némely hagyomány úgy tartja, hogy a én-nélküliség vagy az üresség helyes fogalmi megértése nemcsak, hogy kívánatos, hanem szükséges is a hatékony gyakorláshoz. Lehet, hogy ez némelyekre igaz is, ám engem a fogalmi megértés félrevitt, már ami az elnyugvást illeti. Ahogy a bogár nyálat termel, és abból bábot fon maga köré, úgy bábozódtam be én is a saját fogalmi megértésembe. Egy elképzelésben nyugodtam el. Nem a fizikai testemben.

Minél inkább ragaszkodunk az éntelenség vagy az üresség fogalmi megértéséhez, annál inkább elutasítjuk a gondolatokat, érzéseket és érzékeléseket, amelyek megjelennek a tapasztalatunkban. Elutasítjuk őket, mivel belerondítanak az ürességről alkotott elképzelésünkbe. Így válik az üresség dologgá számunkra. Egy kicsit olyan, mintha elutasítanánk a szelet, a ködöt, az esőt, a szivárványt vagy a párát, mert összerondítják az eget. Mereven ragaszkodunk ahhoz, ahogy elképzeljük az ürességet, az éntelenséget, az eredeti tisztaságot, és így nem tapasztaljuk meg, milyen is az valójában.

Erőfeszítéseinkbe végül belefáradunk, elegünk lesz, úgy érezzük fogalmunk sincs, mitévők legyünk – a legjobb lépés, ha feladjuk. Ha így teszünk, nemritkán eljön egy pont, amikor a gondolkozásunk, a fogalmi megértésünkkel egyetemben összeomlik. Ebben az összeomlásban viszont új lehetőségek nyílnak.

Ez az út nem arról szól, hogy bizonyos tapasztalatok vagy érzések értékesebbek volnának, mások pedig kevésbé, hanem arról, hogy jelen legyünk mindenben, ami megjelenik. Semmit sem utasítunk el. Még a legfájdalmasabb, legtragikusabb vagy legvisszataszítóbb tapasztalatokban is jelen van maga a tudatosság, ott van egyfajta éber és tudatos minőség, akár az ég.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: A Trackless Path

Reklámok
Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

A Trackless Path. Kommentár Dzsigmé Lingpa nagy tökéletesség (dzogcsen) tanításához, Mindig Jelenlévő Jó kinyilatkoztatásai 1.3 versszak, Ken McLeod

1.3 versszak

Milyen az, amikor hátat fordítasz a természetes ösvénynek? Mivel téves hiedelmek bűvöletében élsz,

A puritán gyakorlásod elfogult lesz,

Ha hibás filozófián alapszik – Milyen reaktívak vagytok, ti irracionális szélsőségesek!

 

A Trackless Path 1.3A dzogcsen szempontjából mindössze annyi a  dolgunk, hogy ülünk, elnyugszunk és nem csinálunk semmit. Hagyjuk, hogy a zavarodottságunk elrendezze önmagát, s végül életünk tapasztalása világos, üres és szabad lesz. Ez a fajta gyakorlás egyszerűnek hangzik, de nem könnyű, ha másért nem, azért, mert rettentően erős a kondicionáltságunk, amely távol tart bennünket ettől a világosságtól és szabadságtól.

Három kvalitásra van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk nyugodni bármilyen megjelenő tapasztalásban: 1. hajlandóságra, 2. jártasságra vagy know-how-ra, tehát arra a képességre, hogy kapcsolatba tudjunk lépni azzal, ami megjelenik, és 3. kapacitásra ahhoz, hogy jelen tudjunk maradni abban, amit tapasztalunk, anélkül, hogy elvesznénk benne.

Ajahn Chah azt mondja: „Ha meditációt szeretnél gyakorolni, akkor tegyél egy széket a szoba közepére. Ülj le a székre, és figyeld, ki jön be.” Legtöbbünknek nincs elég hajlandósága, jártassága vagy kapacitása ahhoz, hogy hagyja, hogy a látogatók jöjjenek-menjenek szabadon, akár a tolvaj az üres házban.

Ehelyett elképzeléseket dédelgetünk arról, hogy minek kellene vagy nem kellene történnie, a dolgoknak hogy kellene vagy nem kellene lenniük. Gyakran mindent leegyszerűsítünk egyetlen alapelvre, egyetlen perspektívára, annak érdekében, hogy le tudjunk horgonyozni, hogy legyen egy referencia pontunk, s eköré  szervezünk mindent az életünkben. Itt van néhány példa: „Van bennem egy entitás (lélek), ami nem változik az idők folyamán.” „Gondolkodom, tehát vagyok.” „Egy vagyok az univerzummal.” „Tapasztalásomtól függetlenül létezem.” „Nem vagyok több, mint az agyamban és a testemben működő elektrokémiai folyamatok összessége.” „Isten akaratának az eszköze vagyok.” „Illúzió vagyok.” „Az vagyok, amit tapasztalok.” „Életem alkotója vagyok.” „Az akaraterőm révén képes vagyok bármit bevonzani az életembe, amire csak szükségem van.” Természetesen egyik alapelv sem igaz végső értelemben, ennek ellenére mindegyik (és sok más hozzájuk hasonló) szerepel legalább egy filozófiai rendszer vagy vallás alapvető tételeként.

Ezek a filozófiai nézőpontok olyasmit adnak nekünk, amiben hinni kell. A hit lehetőséget ad arra, hogy meghatározzuk, hogy mik vagyunk, és – ami ugyanolyan fontos – hogy mik nem vagyunk. Mindent hibásnak vagy hamisnak tekintünk, ami ellentmond a hitünknek, vagy akárcsak megkérdőjelezi azt. Ezzel szemben helyesnek és igaznak tartunk mindent, ami megerősíti vagy alátámasztja azt, amiben hiszünk.

Idővel egyre merevebbé és reaktívabbá válunk, gyakran használunk bonyolult érvelést és irracionális érveket azért, hogy igazoljuk és megvédjük alapvető hitünket.  Nem vesszük észre, hogy egyre reaktívabbak lettünk, és hogy minden, amit mondunk és teszünk arról szól, hogy megvédjük a nézeteinket, vagy hogy szembe szálljunk a lehetséges támadásokkal. Ritkán vesszük észre, hogy mennyire irracionálissá vagy szélsőségessé váltunk.

A szövegnek ebben a részében Dzsigmé Lingpa nem ad instrukciót, útmutatást arra vonatkozóan, hogyan küszöböljük ki ezeket a problémákat. Az ő tanácsa az, hogy nyugodjunk el a nyitott tudatosságban, és hagyjuk, hogy a hiedelmeink, a legalapvetőbb hiteink is megoldódjanak maguktól. Nekem ez a megközelítés nem ment, legalábbis nem azonnal.

Először is fel kellett hogy ismerjem saját elfogult, szélsőséges és sehova sem vezető gondolkozásomat. Észrevettem, hogy amikor olyan szavakat használok, hogy soha, mindig, muszáj, kell, akkor egészen biztos lehetek abban, hogy egy mintázat ragadta magához a mikrofont. Azt is meg tanultam, hogy amikor merev és rugalmatlan vagyok, akkor általában egy érzelmi reakció tart a markában. A merevség arra a bizonytalanságra adott kompenzáló reakció, amit nem tudok vagy nem vagyok hajlandó megtapasztalni.

Most már mindent megteszek, hogy amikor észreveszem, hogy olyan abszolút értelmű szavakat használok, mint a soha, a mindig vagy a muszáj, megállok és megnyílok arra, amit épp tapasztalok. Néha a testemben érzékelt merevséggel kezdem, majd folytatom és belefoglalom az érzéseket és gondolatokat is. Máskor az álláspontommal kezdem, majd belefoglalom az ahhoz kapcsolódó érzéseket és fizikai érzeteket.

Néha pedig az érzelmi oldalánál kezdem, ott, ahol érzem, hogy mennyire igazam van, és ezután foglalom bele a gondolatokat és az érzeteket. Bárhogy is kezdjem, folytatom az elnyugvást és a belefoglalást addig, amíg végül éber és tudatos módon képes vagyok elnyugodni az egész zűrzavarban. És tényleg megoldódik magától – a maga módján és a saját ritmusában –, de a folyamatot nem én irányítom.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: A Trackless Path

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

A Trackless Path. Kommentár Dzsigmé Lingpa nagy tökéletesség (dzogcsen) tanításához, Mindig Jelenlévő Jó kinyilatkoztatásai 1.2 versszak, Ken McLeod

1.2 versszak

Milyen az, amikor egy szegény embernek

Felbecsülhetetlen érték van az otthonában,

De nem tud róla? Ahogy ő szegény marad,

Ti is úgy maradtok az öntudatlan gondolkozás hálójába gabalyodva –

Mily szívszaggató, ti szamszarában leledző tudatlanok!

 

Ebben a versszakban Dzsigmé Lingpa egy régi indiai történetre utal, amelyben egy szegény ember bebarangolja az egész világot egy bizonyos kincs után kutatva. Végül aztán távoli kietlen hegyek közt találkozik egy bölccsel, aki azt mondja neki, hogy viselje gondját a háza mögötti fának. Hazatér, és látja, hogy a fa haldoklik. Leás a gyökeréhez, hogy megnézze, mi a probléma, és lám, egy arannyal teli ládikára bukkan.

Minden nagy kontemplatív hagyományban azt mondják, hogy amikor képesek és hajlandóak vagyunk megnyugodni abban, amit épp tapasztalunk, bármilyen nehéz is legyen az, olyan lehetőségeket fedezünk fel, amikről nem is tudtunk.

Idézzünk fel egy olyan élményt, ami nemrég történt velünk, egy erőteljes, intenzív tapasztalatot, ami mélyen felkavart, feldühített, vagy pedig ami csodálatosan boldoggá, örömtelivé tett. Nyíljunk meg ez előtt az emlék előtt, nyugodjunk meg, és tegyük fel a kérdést: „Mi ez?”

Amikor megnyugszunk és csak figyelünk, először is észrevesszük a szűnni nem akaró öntudatlan gondolkozást. Ezeknek a tudati mozgásoknak számos rétege van: testi érzetek, amik beindítják a gondolatokat, vagy amiket  éppen a gondolkozás vált ki; reaktív érzelmek, amelyek gondolatokba vagy más testi érzetekbe torkollanak; hiedelmek, előítéletek és ideálok; érzelmi kivetítések, tervek és értelmezések – történetek egymás hegyén-hátán.

Ha továbbra is nyugodtan maradunk, lehet, hogy kényelemtelen és nehéz érzésekkel találkozunk. Ha még tovább időzünk nyugodtan, gyakran kényelmetlen és nehéz testi érzetekkel szembesülünk, amelyek ezekhez az érzésekhez kapcsolódnak. De lehet, hogy épp kiemelkedően jó érzések jönnek fizikai és érzelmi síkon, és velük együtt a vágy, hogy itt tartsuk őket. Tapasztalhatunk világosságot és tompaságot, békességet és felfordulást, jövés-menést mindenféle ritmus vagy ok nélkül. Mindezek a tapasztalatok egymásra rakódnak, összekavarodnak, aminek egy nagy kaotikus, zavaros kuszaság a vége.

A trackless path 1,2

A trackless path 1,2

Az igazán meglepő felfedezés az, hogy amikor leállunk azzal a próbálkozással, hogy rendet rakjunk a kuszaságban, amikor leállunk azzal, hogy megváltoztassuk, amikor leállunk azzal, hogy értelmet keressünk benne – tehát amikor abbahagyjuk a küszködést azzal, amit tapasztalunk, és egyszerűen csak megtapasztaljuk  azt –, akkor a tapasztalásunkkal kapcsolatos vonzalom, ellenkezés és közöny eltűnik, és tér nyílik előttünk. Ebben a térben olyan lehetőségeket fedezhetünk fel, amikről addig nem tudtunk, és nem is álmodtunk.

Van, akinek a mélységes béke lehetősége nyílik meg, másnak inkább egy áttetsző világosság vagy a határtalan szabadság sejlik fel, megint másoknak egyfajta egység-érzés adódik, hogy nem vagyunk elkülönülve. Bármilyen árnyalattal, akármilyen módon is jelenik meg, ez az a bizonyos felbecsülhetetlen drága kincs, amiről nem is tudtuk, hogy a miénk.

Más szóval a saját tapasztalatunk mélyreható ismerete révén fedezhetjük fel a szabadság lehetőségét. Ez a tudás nem arról szól, hogy pszichológiai szemszögből megértjük azt, hogy mit miért csinálunk, mi motivál bennünket, hogyan épülnek fel a reakcióink. Efajta megértés is megjelenhet a folyamat során, de csupán mint melléktermék. S ettől a tudástól nem is feltétlenül válunk jobb emberekké, akár a világ, akár a saját szemünkben. Csak megismételni tudom, ilyen változások megeshetnek, de ezek csupán a gyakorlásunk melléktermékei.

Amit viszont ténylegesen megértünk az az, hogy a szenvedés abból fakad, hogy azt szeretnénk, hogy a dolgok máshogy legyenek, mint ahogy vannak, és azon küszködünk, hogy megváltoztassuk őket. Ez a felismerés természetszerűleg elvezet oda, hogy együttérzünk másokkal. Ennek az együttérzésnek nincs köze sajnálkozáshoz, irgalmassághoz vagy jótékonysághoz. Együttérzünk, mert saját tapasztalatból tudjuk, hogy mindannyian ugyanazt tesszük: küszködünk az élettapasztalatainkkal, mert azt szeretnénk, hogy a dolgok máshogy legyenek, mint ahogy vannak.

Ha továbbra is nyugodtan időzünk abban, amit tapasztalunk, akkor egy különleges lehetőségünk adódik: teljesen békében lenni, ahol a tudatunk és a szívünk világos és nyitott, akármit is tapasztalunk. Látjuk, hogy mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy így tapasztalja az életét. Megszakad a szívünk, mert látjuk és ismerjük a világ fájdalmát, és ugyanakkor tudjuk, hogy nem kell, hogy így legyen. Az emberi létezés tragédiáját látván úgy érzünk, mintha nem lenne bőrünk, mintha nem lenne határvonal köztünk és a világ között. Az együttérzés így már egy egy másik minőséget jelent. Többé már nem csupán egy érzés, hanem a tudatosság – mely egyszerre szabadság, béke és világosság – testet öltése az életünkben.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: A Trackless Path

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

A Trackless Path. Kommentár Dzsigmé Lingpa nagy tökéletesség (dzogcsen) tanításához, Mindig Jelenlévő Jó kinyilatkoztatásai 1.1 versszak, Ken McLeod

Előszó
A következő versek és kommentárok témája a tudatosság, a tudatosságnak egy olyan sajátos formája, amit nem lehet fogalmakkal leírni – csak megtapasztalni. Az ehhez kapcsolódó gyakorlási rendszert dzogcsennek vagy nagy tökéletességnek hívják. Minden nagy szemlélődő hagyományban szerepel egy olyan pont, amin túl a tapasztalatokat már nem lehet szavakkal kifejezni – a fogalomalkotó tudat elérte a saját határait.
A következő versek és kommentárok arról a tudatosságról szólnak, ami ezen a fogalomalkotó tudaton túl van. Ha azt gondolod, hogy ez a tudatosság jobb emberré tesz, vagy helyrehozza az életed, akkor azt tanácsolom, hogy most zárd be ezt a blogot, és ne olvasd tovább. Sem ezeknek a verseknek, sem ennek a tudatosságnak nincs köze ahhoz a haszonelvű mentalitáshoz, amely áthatja a modern életet.
Némelyek felébredésként, mások mély békességként hivatkoznak rá, de ugyanarról a tudatosságról beszélnek, arról, amely mélységes szabadságot tár fel, és amelynek a révén megváltozik a viszonyunk mindazzal, amit tapasztalunk, megváltozik a viszonyunk magával az élettel.
Dzsigmé Lingpa egy tibeti misztikus volt. Életét nagyrészt a hegyekben töltötte elvonulva. Annak ellenére, hogy nagyrészt önerőből tanult, Dzsigmé Lingpa termékeny író volt, továbbá számos elrejtett tanítás feltárójaként (tertön) ismert. A legfontosabb feltárt tanítása a Long-csen Nying-tik (Szívlényegiség) ciklus volt.
Az itt következő versek spontán módon jelentek meg Dizsgmé Lingpa tudatában, mégsem elsősorban neki tulajdoníthatjuk azokat, hanem Kuntu Zangponak (Szamantabadrának), a Mindig Jelenlévő Jónak, ami maga a megszemélyesített buddha-alapelv a Nyingma hagyományban. A névben szereplő ’Jó’ túl mutat a dualista látásmód jó-rossz kategóriáján, és egy olyan minőségre utal, ami a tapasztalás minden pillanatában jelen van.
Mindig Jelenlévő Jó így egyrészről a felébredés lehetőségére utal, másrészről pedig a teljes felébredés kifejeződése. A versek a Mindig Jelenlévő Jó szóbeli tanításaiként jelennek meg, ezzel is kifejezve a dzogcsen gyakorlás egyik alaptémáját: a teljes felébredés már jelen van, és semmi újat nem kell létrehozni vagy kifejleszteni – ez a nem-gyakorlás gyakorlata.
A nagy tökéletesség (dzogcsen) meditációs hagyomány azon az alapelven nyugszik, hogy az időtlen tudatosság a tapasztalás minden pillanatában jelen van, vagy másképpen megfogalmazva, a tapasztalás minden pillanata egyúttal az időtlen tudatosság pillanata is, ezért aztán minden ilyen pillanat már önmagában, önmagától teljes.
Garab Dordzsnak, a hagyomány indiai megalapozójának a tanításait követve a nagy tökéletesség gyakorlójának a feladata három részből áll: 1. felismerni az időtlen tudatosságot minden egyes tapasztalásban, 2. kapcsolatban maradni ezzel az időtlen tudatossággal minden tapasztalásunk közepette, 3. bizalommal lenni aziránt, hogy minden gondolkozás és összezavarodottság önmagától megoldódik ebben az időtlen tudatosságban.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy két megközelítési módja van a dzogcsen gyakorlásnak: átvágás (trekcső), és átkelés (tögal). Az átvágás során a gyakorló elnyugszik a figyelemben, és hagyja, hogy a figyelem átvágva a gondolatok és kivetítések zavarát eljusson az időtlen tudatosság természetes tisztaságba. Az átkelés során a gyakorló közvetlenül belép a természetszerűleg jelenlévő időtlen tudatosságba. A két módszer kiegészíti egymást, és a legtöbb gyakorló mindkettőt végzi. Az itt következő versek az átvágás gyakorlatához tartoznak, és a tudatosság természetes tisztaságában való elnyugvást hangsúlyozzák.
Az efajta versek olyan emberekhez szólnak, akiknek a szemlélődő gyakorlás az életük lényeges – ha nem egyenesen a leglényegesebb – eleme. Azoknak íródtak, akik közvetlen tapasztalást keresnek a fogalmi megértés helyett. Az e versekben rejlő tanítások olyan tapasztalatok költői megfogalmazásai, amelyeket a misztikusok és a szemlélődők mindig is nagyra értékeltek. Ez a versek olyan gyakorlóknak szólnak, akiket vonz az a béke és szabadság, amire csak akkor lelhetünk, ha kapcsolatba kerülünk azzal a tudással, amely mentes a gondolatok és az érzelmek rávetítéseitől.

 

1.1 versszak

Maga a tudat – ha megismerted – olyan, mint a tér.

A tér természete az, hogy semmi sincs, ami tér lenne.

Ugyanígy a példák sem igazán tudnak rámutatni a tudatosságra.

Mégis ilyen módszerekhez folyamodok, hogy rávilágítsak a lényegi pontokra.

 

Egy nyári napon két fiú labdázott. Az egyik azt kérdezte: „Itt játszunk, és közben a föld megtart minket. De mi tartja meg a földet?” „Megkérdeztem apámat erről néhány nappal ezelőtt” – mondta a másik, „és ő azt mondta, hogy a földet négy elefánt tartja a négy égtáj felől„. Aztán játszottak tovább. Néhány perc múlva az első fiú azt kérdezte: „Mi tartja meg az elefántokat?” „Erről is kérdeztem apukámat, és azt mondta, hogy egy óriási teknősbéka páncélján állnak.” Folytatták a labdázást. Ekkor az első fiú azt kérdezte: „De mi tartja meg a teknőst?” A másik fiú abbahagyta a játékot. Egy darabig gondolkozott, végül azt mondta: „Azt hiszem, az elefántok alatt teknősök végtelen sora van.”

Amikor megtapasztalod magát a tudatot, az olyan, mint a teknősök végtelen sora – végtelen tér középpont és külső határ nélkül.

A mahamudra és a dzogcsen útmutatásokban – vagyis a tibeti buddhizmus két közvetlen tudatosság hagyományában – egyaránt különbséget tesznek a tudat és maga a tudat között. A tudat szó arra utal, ahogy a hétköznapi életben reaktív minták szűrőjén át,  torzítva tapasztaljuk az életet. Maga a tudat pedig a tapasztalás minden pillanatában jelen lévő tudásra, egyfajta nyitottságra utal – egy olyan nyitott tudásra, amely mentes a torzítástól és kivetítéstől. Hasonló különbség van a tapasztalat és maga a tapasztalat között, ahol a tapasztalat a tapasztalás tartalmára vonatkozik, maga a tapasztalat pedig annak tapasztalására, ami megjelenik.

Maga a tudat nem egy dolog. Van egyfajta végtelen nyitottsággal és áttetsző tudatossággal jellemezhető tapasztalat, amely annyira élénk és intenzív, hogy a gyakorló hajlamos azt mondani, hogy „ott nincs semmi.” Az érzet, hogy „nincs ott semmi” áthat mindent, amit tapasztalunk, miközben látjuk, halljuk a körülöttünk lévő világot, miközben gondolatok, érzések jönnek-mennek. Dzsigmé Lingpa a tér hasonlatát használja. A tér csak van, akár vannak tárgyak, akár nincsenek. Olyan ez, mint a csend, vagy a mozdulatlanság. A csend jelen van, akár van hang, akár nincs. A mozdulatlanság jelen van, akár van mozgás, akár nincs. Ugyanez igaz erre a tudatosságra: ott van, akár vannak gondolatok, érzések, érzékelések, akár nincsenek. Mint a tér, a csend vagy a mozdulatlanság, jelen van, mégsincs ott semmi (semmiféle dolog).

A Trackless Path 1.1

A tér: hasonlat, analógia. Dzsigmé Lingpa nem egy tényt mutat be, de még csak nem is egy elméletet a tudatról vagy a valóságról. A saját tapasztalatát írja le, amely számára annyira élénk és olyan jelentőséggel bír, hogy az élete alapjává vált. Mivel szavakba önteni nem tudja, ezért a tér hasonlatát használja.

Bármilyen összehasonlítás annak veszélyét hordozza, hogy ad egy elképzelést vagy egy képet, valamit, amibe aztán bele tudunk kapaszkodni a tudatunkban. Könnyen abba az illúzióba esünk, hogy ha értjük a példát, akkor értjük magát a tudatot vagy a tudatosságot is, pedig a példa megértése közel sem ugyanaz, mint a tudatosság közvetlen megtapasztalása. Ahogy Dzsigmé Lingpa mondja, a példák nem igazán képesek rámutatni a tudatosságra. Ezzel azt is mondja, hogy nem akar fogalmi leírást adni a tudatról. Segítségünkre lehet egy, a zenével kapcsolatos analógia. A zeneszerző nem azon igyekszik, hogy zenéjét fogalmilag értesse meg velünk. A szándéka az, hogy megtapasztaljunk valamit, amikor a zenéjét hallgatjuk. Ehhez hasonlóan Dzsigmé Lingpa is azt szeretné, ha megtapasztalnánk valamit, amikor a versét olvassuk.

Figyeld meg, hogy mi történik benned, amikor ezt olvasod: „A tér természete az, hogy semmi sincs, ami tér lenne”. Lehet, hogy valami megváltozik benned, valami felenged. Ha így van, nyugodj el ott. Ne próbáld megmagyarázni magadnak, vagy szavakba önteni.  Csak nyugodj el ott. Ilyen formán kell olvasni ezt a verset.

Ahogy olvasod a következő versszakokat, és a hozzájuk tartozó kommentárt, figyelj oda mit tapasztalsz. Amikor Dzsigmé Lingpa azt írja „Mégis, ilyen módszerekhez folyamodok, hogy rávilágítsak a lényegi pontokra”, ezzel azt mondja, hogy szavakat, példákat és analógiákat fog alkalmazni, hogy rámutasson valamire, ami megtapasztalható, de le nem írható, szavakba nem önthető. Ahogy a buddhista szövegekben írják: gyakran összetévesztjük az ujjat (a szavak fogalmi jelentését) és a holdat (valami érezhetően  megváltozik), amire az ujj mutat. Ez a vers az ilyenfajta megváltozásokról szól.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: A Trackless Path

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 37. versszak.

37. versszak

Azért, hogy a számtalan lény szenvedését

A három szférától mentes bölcsességgel eloszlasd,

Irányítsd az erőfeszítésedből fakadó minden jót

A felébredésre – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

A leghalványabb reményt vagy óhajt se tartsd meg azt gondolván, hogy a gyakorlásodból hasznod lesz. Engedd el az egészet – a remény utolsó cseppjét is. Jól érzed magad attól, amit tettél. De ha ragaszkodsz hozzá, azzal a múltban élsz, nem a jelenben. Engedd el az egészet – még azt a jót is, amit teszel.

Talán szeretnél hinni a jóság ideájában, abban, hogy fel tudod azt ajánlani mások felébredése érdekében, és abban, hogy ez a felajánlás valamilyen módon neked is segít. Szó szerinti értelmezésben ezek tündérmesék. Ha azonban úgy értelmezed őket, ahogy azokat eredetileg szánták, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy belevigyenek a tapasztalásod mélyébe, ahol minden szó hiábavaló, s mégis képes vagy válaszolni a világ fájdalmára, teljesen és fenntartás nélkül.

A bódhiszattvák útja referencia pontok nélküli út, semmilyen referencia pont nincs – nincs jóság, sem felébredés, sem üresség. Semmi. A cselekedeteid a tudatosság nyitott világosságából fakadnak, nem a gondolataidból és az érzéseidből.

Most ismét állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el, milyen hatással volt az életedre a gyakorlás, esetleg hogyan változtatta meg az életed. Vagy gondolkozz el azon, hogy mit tanultál vagy értettél meg azáltal, hogy elolvastad ezeket a sorokat.

Ahogy ez a versszak mondja, most irányíts minden jót a felébredésre.

Gondolj minden lényre, mind az ezer, millió és milliárd lényre a világon. Gondolj arra, hogy küszködik mind, ételért, vízért, menedékért és biztonságért. Gondold azt, hogy minden jót, amit az életedben létrehoztál, felajánlod a jólétükért. Semmit se tarts meg magadnak. Mindet add oda.

Amikor így teszel, lehet, hogy érzel egy kis vonakodást a szívedben. Érezd a vonakodást, érezd, hogy úgy megtartanál egy kis hasznot magadnak, és ahogy érzed ezt a vonakodást, ismét ajánld fel az összes jót minden lény javáért. Engedd el mind. Engedd el az összest, hadd menjen mind.

Amikor a felajánlás érzése világos és erős benned, tudd, hogy nincsenek más lények, nincs semmi, amit felajánlhatnál, és nincs felajánlás. Ezek csak gondolatok és elképzelések – módszerek, amikkel viszonyulni tudsz pillanatnyi tapasztalásaidhoz.

Nyugodj el itt és most.

A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 1-37

Egy bizonyos értelemben ez ugyanaz a régi nóta, de egy nagyon csodálatos régi nóta. Minden széthullik, és lám, itt vagy, jelen vagy, éber vagy, mentes a három szférától. Így megy a bódhiszattvák útján a felajánlás.

VÉGE!

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 36. versszak.

36. versszak

Röviden, bármit is teszel,

Pillanatról-pillanatra kérdezd meg, hogy van közben a tudatod.

Azzal, hogy állandóan jelen vagy és éber,

Véghezviszed, ami segít másoknak – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Mivel Tokmé Zangpó saját maga számára írta ezeket a verseket emlékeztetőül, nem meglepő, hogy azzal az emlékeztetővel fejezi be a verset, hogy a figyelem és a tudatosság minden. A világ nem a gondolkozás által bontakozik ki. Az emberi arrogancia csúcsa az az elképzelés, hogy a gondolataink tartalma hatással van a világra vagy az univerzumra. A tudat az, ahogy tapasztalod a világot.

Egyedül a cselekedeteidnek van hatása. Azt gondolod, hogy a te döntésed, hogy mit csinálsz. Azt gondolod, hogy te cselekszel. Azt gondolod, hogy te irányítod a saját életed, és ha elég erős, hatalmas vagy kifinomult vagy, akkor még a mások életét is. Mindez nem más, mint mítosz.

Hogy mit teszel, azt nem a gondolataid határozzák meg, hanem legtöbbször egy reakcióminta. A gondolkodás, sőt még a döntéshozatal is, a minta része. Gyakran csak követi a cselekedetet, vagy mellékesen kapcsolódik hozzá.

A gondolkozás mindig valamilyen minta szolgálatában áll. Gyakran csupán a minta által előállított igazolás vagy magyarázgatás, miután átvette az irányítást a tested, szíved, tudatod és a beindított cselekedet fölött. A döntés számos esetben egyszerűen egy tapasztalás, egy sor gondolat, érzés és érzékelés, ami egy cselekedetsorozathoz társul.

Úgy gondolod, te döntöd el, mit csinálsz, de erről szó sincs. Amikor egy nem várt helyzettel szembesülsz – a barátnőd szakít veled, a barátod megkérdőjelezi a becsületességed, nyersz a lottón –, akkor gondolatok és történetek kavarognak benned. Még gondolkodni sem tudsz világosan. Sértettség, szégyen, izgatottság vagy félelem uralkodik el rajtad. Levegőért kapkodsz. A szíved vadul kalapál. Kiabálsz és ordibálsz, megfenyegeted a barátnődet. Valami kialszik benned, és soha többé nem beszélsz a barátoddal. Elmész vásárolni, és olyan dolgokat veszel, amikre semmi szükséged.

Te hoztad létre ezeket a gondolatokat, érzéseket és fizikai reakciókat? Tulajdonképpen mit is döntöttél te itt? Vegyünk egy teljesen hétköznapi példát: egy keresztrejtvényt. Elolvasod az egyik sor kérdését. Megvan néhány betű támpontként. Végiggondolod az összes lehetséges szót, de egyik sem passzol. Elakadsz. Tartasz egy szünetet, csinálsz egy csésze kávét, majd hirtelen beugrik a szó, amit kerestél.

Te csináltad? Manapság széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy te vagy az életed irányítója. Amikor egy helyzet nem a kívánt vagy elvárt irányba halad, akkor elkezded keresni, hol csúszott a dolog félre, és kit lehet hibáztatni. Olyan magyarázatot keresel, ami illik azon meggyőződésedhez, hogy te irányítod az életedet.

Ha jól megfigyeled, hogy mi zajlik a tudatodban, láthatod, hogy állandóan különféle gondolatok, érzések és impulzusok jelennek meg. Van, amelyikkel foglalkozol, van, amelyikkel nem. Mi dönti el? Mitől lesz az egyik impulzusból cselekedet, a másikból pedig nem?

Ha egy érzelmi reakció beindul, rögtön az fogja alakítani világlátásodat. Semmit sem tehetsz ez ellen. Amit ezt követően teszel, annak az érzelmi reakció által vetített világban van értelme, még ha az általános értelemben vett világban nincs is értelme. Gondolataidnak és érzéseidnek nagyjából a kilencvennyolc-kilencvenkilenc százalékát egyik vagy másik minta ömleszti rád. Egyetlen módon tudod a minták torzító hatását mérsékelni: ha minél több figyelmet fordítasz arra, amit tapasztalsz.

Így aztán bármit is csinálsz, kérdezd meg, mi jelenik meg a tudatodban. Bármi is jelenik meg, ne higgy neki. Egy összetett helyzetben számtalan minta indul be egyidejűleg. Ellentmondásos gondolatok és elképzelések rohangálnak a fejedben. Ellentmondásos érzések tépik szét a szíved. A tested először az egyik irányba indul, aztán a másikba. Minták és identitások küzdenek a létükért. Az ő küzdelmüket éled meg felfordulásként, bizonytalanságként és határozatlanságként.

De a teljes bizonyosság és a merev döntések is megjelennek. Képtelen vagy átgondolni, hogy mit is tegyél, mivel az egész gondolkodásod egy minta szolgálatában áll. Nehéz helyzetekben tehát csak ülj, a zűrzavar közepett. A fentebb leírt módszerek és gyakorlatok segítségével újra és újra térj vissza a figyelemhez, amíg végül rá nem lelsz egyfajta nyitott világosságra – benne a zűrzavarban, nem máshol.

A világosság azt jelenti, világosan tapasztalod azt, ami megjelenik. A gondolatok és érzések megjelennek, akár a tükörképek a tükörben. Amikor a tükörre nézel, nem látod a tükröt –  a tükörképeket látod. Amikor tudod, hogy a tükörképek csak tükörképek, és nem tényleges tárgyak, akkor tudod, hogy a tükröt nézed. Így van ez a gondolatokkal és érzésekkel is. Amikor tudod, hogy a gondolatok és érzések csak gondolatok és érzések, akkor tudod, hogy a tudatodat nézed. Ez a világosság.

a_bodhiszattvak_37_gyakorlata_35_verse

A nyitottság azt jelenti, hogy előítélet és zavar nélkül látsz. Sem kívül, sem belül nem nyomsz el, nem hagysz figyelmen kívül semmit, ami megjelenik. Minden tapasztalatodra úgy tekints, mint egy álomra. Ugyanakkor lásd, hogy mi micsoda. Ne keverd össze az egyik dolgot a másikkal – tapasztald az álom minden részletét élénken és pontosan.

A gondolatok és érzések intenzitása csökkenni fog, mivel tudatában vagy annak a térnek, benne vagy abban a térben, amelyben ezek megjelennek. Ahogy a csend és hang, vagy a nyugalom és a mozgás, a gondolatok és érzések sem különülnek el a tudatosság nyitott terétől. Érzel mindent, de már nem küzdesz ellene. Furfangos a dolog, mert ha kicsit is elkalandozol, elillan a figyelmességed, és máris elvesztél. Újra és újra térj vissza ebbe a nyitott világosságba, a zűrzavarban való elnyugvásba, amíg tudatára nem ébredsz egyfajta időtlen tudatosságnak, ami te vagy, de mégsem. Te vagy, mert te vagy tudatos. De nem te vagy, mivel ez a „te”, mint elkülönült entitás, nincs ott.

Ebben az időtlen tudatosságban egyfajta tudás jelenik meg. Ez a tudás nem fogalmi jellegű. Nem reakció, nem minta hajtja. Attól jelenik meg, hogy pontosan azzal találkozol, arra nyílsz meg, azt érted meg, és azt fogadod el, ami megjelenik az életedben. Tudod, hogy hol van kiegyensúlyozatlanság, nem azért, mert átgondoltad, hanem közvetlenül érzed. Azt is tudod, hogy mit kell tenni az egyensúly visszaállítása érdekében. Ez a tudás aztán kifejezést nyer a testedben, a cselekedeteidben.

Így viszed véghez azt, ami másoknak segít. Ebben az összefüggésben az együttérzés a folyamat eredménye, nem pedig a módszere. Ha nem kigondolod, hogyan segíts másokon, ha nem törekedsz valamilyen lenni, vagy valamit csinálni, akkor leszel képes rá, hogy arra válaszolj, amit megkíván a pillanat, a jelen iránya, a világ fájdalma és egyensúlytalanságai.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 35. versszak.

35. versszak

Ha az érzelmi reakciók lendületbe jönnek, akkor már nehéz orvosolni a dolgot.

Egy éber és jelenlévő ember az ellenszert fegyverként használja,

Amellyel a sóvárgást és a többi érzelmi reakciót abban a pillanatban összezúzza,

Ahogy azok megjelennek – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

A felismerés bárdjával vágd szét az érzelmi reakciókat! Zúzd össze őket a figyelem erejével! Semmisítsd meg őket a szeretet segítségével! Lapítsd ki őket az üresség úthengerével! Hát nem lenne csodálatos, ha tényleg meg tudnád tenni – porrá zúzni az érzelmi reakciókat, és egyszer s mindenkorra megszabadulni tőlük?

De ez nem így működik. Ha közvetlenül támadsz rájuk, akkor eltűnnek, adaptálódnak, majd visszatérnek. A nyers erő ritkán hatékony.

Az érzelmi reakciókat nem lehet megölni – nem élőlények. Nincs tudatosságuk. Ezek a sorok költői megfogalmazások, metaforák. Itt a háború szolgál metaforául, ami a középkori buddhista kultúrákban elég gyakran zajlott. A metafora azért hasznos, mert átvág az intellektuson, és közvetlenül érint meg. Mi az üzenete ennek a metaforának?

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél. Minden erőforrásodat, energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet megkívánja. Az érzelmi reakcióktól való megszabadulás ugyanígy megkívánja az összes energiádat, képességedet, figyelmedet, bátorságodat és eltökéltségedet.

A háború roppant komoly dolog. Harcolsz az életedért, a hozzád közel állók jóllétéért, vagy egy olyan világért, amiben élni szeretnél.

De a metaforák csak egy bizonyos pontig hasznosak. Esetünkben a háború metaforája megfelelően átadja azt, hogy energiabefektetésre van szükség, de nem tudja átadni azokat a finomságokat, hogy hogyan dolgozz hatékonyan a saját reaktív mintáiddal.

Ezek a minták a túlélés szakértői, vagy hogy még pontosabban fogalmazzak, a kitartás szakértői. Eleinte nem mások, mint olyan küzdelmi stratégiák, amelyek biztosítják a túlélésed a nehéz helyzetekben. Később aztán összetett mechanizmusokká fejlődnek, melyek kitartóan reagálnak minden olyan helyzetre, ami fenyegetést jelenthet. Harcra vannak programozva.

Használhatod a figyelmességed úgy, mint egy husángot, amivel darabokra vered szét őket? Nem valószínű. Az erőszak erőszakot szül, és a mintáid ebben jobbak nálad. Erőszakos helyzetek szülték meg őket, olyan helyzetek, amelyek a létedet fenyegették. Nincs bennük sem együttérzés, sem megbánás, sem tudatosság. Egyszerűen csak működésbe lépnek – olyan könyörtelen, vak mechanizmusok, amelyeket bármilyen fenyegetés vagy veszély beindíthat. A világot a múlt szemszögéből látják és ennek megfelelően cselekednek.

Eredetileg azért alakultak ki, hogy megvédjenek, de nincs tudatosságuk arról, hogy ki is vagy te most, és milyen az életed. Amikor jelen vagy és tudatos, akkor nem aktívak, mivel a figyelmesség és a tudatosság gátolja a működésüket. Akkor jelennek meg, amikor a figyelmed máshol jár, és amikor a legkevésbé számítasz rájuk.

Ha szembeszállsz velük, akkor felfalják az ellenszereidet, és az erőfeszítésed energiáját. Végül még erősebbé válnak, mint előtte voltak, te pedig még reaktívabb leszel.

Akkor hogyan szerezd vissza az életed és az emberi örökséged anélkül, hogy beindítanád az ilyetén mintákba ágyazott túlélési mechanizmusokat? Hogyan vesd be minden energiádat, képességedet, bátorságodat és eltökéltségedet?

Idézz fel egy olyan érzelmi reakciót, amit jól ismersz – dühöt, büszkeséget, kapzsiságot, bűntudatot vagy bármi mást. Válassz egyet és hagyd megjelenni. Ha szükséges, idézz fel vagy képzelj el egy konkrét helyzetet. Érezd, ahogy megnyilvánul a testedben – merevség itt, feszültség ott, gyengeség a lábban, üres érzés a gyomorban. Ne fókuszálj ezekre a testi érzetekre. Csak nyílj meg rájuk.

Testedet lepje be teljesen a figyelmed, mint egy mező, és engedd, hogy az érzelmi reakcióhoz kapcsolódó testi érzetek megjelenjenek ebben a mezőben. Tekintsd úgy, hogy nem mások, mint mozgások a mezőben.

Bizonyos érzetek elviszik a figyelmedet, és elkalandozol. Előbb-utóbb észre veszed, hogy elkalandoztál. Amint ezt észre veszed, nyílj meg ismét az egész testedre, és hagyd, hogy az érzetek egyszerűen csak ott legyenek – ahogy a levelek rezegnek a szélben.

Amikor az érzelmi reakció lendületbe jön, akkor csak tör előre. Felemészti a teljes figyelmedet, és minden egyéb irányú próbálkozásod hamvába holt kísérlet lesz. Akkor van más lehetőséged, ha a reakciót idejekorán elkapod – ehhez viszont figyelem és éberség szükségeltetik.

Néha az érzelmi reakció abban a pillanatban leáll, ahogy tudatossá válsz, és semmit mást nem is kell tenni.

Néha nem sikerül kapcsolatba lépni a mintával. Túlságosan forró, túlságosan tele van félelemmel. Felemésztenek a történetek. Elveszted a testérzetedet. Szétszórttá válsz, összezavarodsz, de nem tart örökké. De a minta egyszercsak önmagától kifut. Akkor helyre állítod a figyelmed. És újra kezded. Lehet, hogy ezerszer is kudarcot vallasz, mielőtt kifejlesztenéd azt a képességet és kapacitást, hogy jelen tudj maradni a reakcióban. Ezért nevezik gyakorlásnak. Ezért kell eltökéltnek lenned. Ezek a minták – rendszerint a múltadból származó – szellemek. Most már nem tudnak ártani neked, de számodra mégis nagyon úgy tűnhet, hogy veszélyben az életed, és ezért van szükség bátorságra.

Eljön a pont, amikor a reakciót képes vagy fizikailag és érzelmileg is megtapasztalni, a történetektől és asszociációktól relatíve mentesen. Ekkor olyan régi érzéseket tapasztalsz meg, amelyeket a figyelmed eddig még soha nem érintett. Ez gyakran kellemetlen, fájdalmas, vagy rémisztő lehet, ám mégis felszabadító erővel bír – és lehet mindez egyszerre is.

Akkor mégis, hogyan zúzzuk szét a reakciót? Hagyod, hogy működésbe lépjen magadban, megtapasztalod teljesen a figyelmed és tudatosságod mezejében. Megjelenik, felkavar, zűrzavart okoz, majd eltűnik – egyik pillanatban rémisztő szellem, a következőben egy széllökés, azután pedig semmi.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 34. versszak.

34. versszak

A sértő beszéd felbőszít másokat

És aláássa a bódhiszattva erkölcsét.

Ne bőszítsd fel az embereket és

Ne beszélj velük sértően – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Egy ember elment egy tanítóhoz, és megkérte, hadd legyen a tanítványa. A tanító gondosan végigmérte, majd azt mondta: „Még nem állsz készen rá. Gyere vissza három év múlva.” Az ember meghajolt és elment.

A tanító egyik tanítványa megkérdezte a mestert: „Nem volt ez egy kicsit erős?” „Az a helyzet, hogy tíz év múlva sem áll majd készen” – válaszolta a tanító. „Na, ha ezt elmondom, az lett volna erős.” Mi a helyes beszéd? A hagyományos definíció szerint olyan beszéd, amely igaz, segítőkész, kedves és időszerű.

Mi történik, ha tudatosan próbálsz meg úgy beszélni, hogy az igaz, segítőkész, kedves és időszerű legyen? Azon gondolkodsz, hogy mit fogsz mondani, hogyan mondod, vajon a másik fél hogy fogadja, és aztán te mit fogsz válaszolni. Ezen gondolkodsz és ezzel kizökkensz a beszélgetésből. Helyette egy performanszt mutatsz be. Annyira el vagy foglalva azzal, miként fog hangzani a mondandód, hogy végül mesterkéltnek hangzik majd az, amit mondasz, vagy pedig teljesen lebénul a nyelved.

Sokan, még a tapasztalt gyakorlók is, kizökkennek a tudatosságból, amikor beszélnek. Nincsenek hozzászokva, hogy figyelmesen cselekedjenek és beszéljenek.

Amikor kinyitod a szádat, a rögzült szokásminták gyakran beindulnak. Hányszor fordult már elő, hogy világosan tudtad, mit akarsz mondani, hogyan akarod elmondani, aztán végül teljesen másként jött ki a szádon. Számos helyzetben nem tudod, hogy a benned lévő több ezer hang közül melyik kapja meg a mikrofont, ez csak akkor derül ki, amikor elkezdesz beszélni. Nem tudod, és nem is tudhatod mit fogsz mondani, amíg a szavak el nem hagyják a szádat.

Amikor beszélsz, figyelj a saját hangodra – mint ha egy másik embert hallgatnál. Lehet, hogy nem tetszik, amit hallasz – ennek ellenére figyelj oda.

Amikor éle van a hangodnak, akkor tudod, hogy dühös vagy. Amikor a hangod panaszos, akkor tudod, hogy gyengének és bizonytalannak érzed magad. Meghallod azt is, amikor megpróbálod eladni az elképzeléseidet, vagy amikor megpróbálsz valakit az akarata ellenére rávenni valamire (ott lesz egyfajta bizonygató vagy hamis sárm a hangodban). Lehet, hogy meglepődsz, hogy hallod magad, amint édesanyád vagy édesapád hangján szólalsz meg, és azt gondolod: „Igen furcsa. Ez meg honnan jön? Ez nem én vagyok!”

Különösen amikor dühös, bántó, szarkasztikus, áskálódó, leereszkedő, vádló, sértő, durva, támadó, rosszalló, irreleváns vagy lényegtelen szavak törnek elő, azt azonnal meghallod, és akkor megállsz. Csupasznak, nyitottnak és kényelmetlennek érzed magad. Ezzel térsz vissza a tényleges beszélgetéshez. Nézz rá a másik emberre. Érezd át a szituációt. Nyílj meg mindenre, ami történik, benned, és rajtad kívül. És kezdd elölről.

Ne keverd össze a gyakorlatot annak az eredményével. Az eredmény a helyes beszéd – egy olyan beszéd, ami igaz, időszerű, könnyen befogadható és releváns. A gyakorlat pedig ez: ne kalandozz el, ne tartsd ellenőrzésed alatt, ne munkálkodj. A ne kalandozz el azt jelenti, hogy jelen vagy a kommunikációban, ott vagy mindabban, ami zajlik. Nem jár máshol az eszed.

A ne tartsd ellenőrzésed alatt azt jelenti, hogy nem gondolod ki, nem alkotsz stratégiát arról, hogy mit fogsz mondani, vagy hogyan fogod mondani. Amikor beszélsz, a mondandód egyszerűen a másik emberrel kapcsolatos tapasztalatodra adott válasz, vagy pedig egyáltalán nem mondasz semmit.

Fehér virág nyílik a csendben. E virág legyen nyelved.

Ahogy Rumi mondja:   

Fehér virág nyílik a csendben.

E virág legyen nyelved.

A ne munkálkodj azt jelenti, hogy nem próbálsz meg valamit elérni. Például ha egy barátoddal vagy kollégáddal való beszélgetés során azt gondolod, hogy téved valamiben, akkor ahelyett, hogy vitatkoznál vele, válaszolsz arra, amit mond, és hagyod, hogy ő fedezze fel a gondolkozásában a problémát, már ha van.

Az eredmény a helyes beszéd lesz. Amit mondasz, igaz. Úgy mondod el, hogy meg lehet hallani. Kerülöd azt, hogy szükségtelenül sértő vagy bántó legyél. Amit mondasz releváns, azaz a jelen helyzetre, az aktuális beszélgetésre vonatkozik.

Miért olyan fontos a helyes beszéd? Az emberi kapcsolatok beszéddel járnak. Ha nem vagy éber és jelenlévő a beszédedben, akkor nem vagy éber és jelenlévő a kapcsolataidban.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 33. versszak.

33. versszak

Ha státuszról és jutalomról civakodsz,

Azzal tanulásodat, elmélkedésedet és meditációdat akadályozod.

Mondj le családi és támogatói viszonyaidhoz való ragaszkodásodról –

ez a bódhiszattvák gyakorlata.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

Nincs idő, hogy bárkit is felívj, nincs idő, hogy rendezd a dolgaid, és arra sincs idő, hogy megold a problémáidat az életedben. Akárhogy is vagy most, bárhol is legyél ebben a pillanatban, ennyi. Egy perced maradt, s aztán vége.

Képzeld el, hogy egy perc múlva meghalsz. Akárhol vagy, amikor ezt olvasod, állj meg. Egy perc múlva halott vagy. Egy perc.

 

 

Tik-tak-tik-tak…

 

 

Vége. Hogyan töltötted el életed utolsó percét?

 

 

 

Érdekelt a munkahelyi, családi vagy a közösségi pozíciód? És az elismerések, a jutalmak? Vajon a vagyonodon gondolkoztál, hogy mennyire vagy gazdag vagy szegény? Rugóztál-e azon, mit gondolnak majd rólad, miután elmentél?

Minden valószínűség szerint mélyen elcsendesültél, teljesen csend lett. Körülnéztél, mindent magadba fogadtál, amit csak tudtál. Lehet, hogy kissé megrémültél attól, ami jön, s talán kíváncsi is lettél, milyen lesz az élet vége.

Jólét, pozíció, elismerés és befolyás – ezek azok, amik hajtanak az életben. Így vagy úgy, mindegyik mögött a halálfélelem áll. Ám amikor szemtől szemben találod magad a halállal, pontosan ezek azok a dolgok, amelyek jelentéktelenné válnak.

Pillants rá a családi folyamatokra. Mennyi időt és energiát fektettél abba, hogy a család szeme fénye legyél, az aranytojást tojó tyúk, a lázadó fekete bárány, a szerencsétlen vesztes vagy a közösség támasza? Mennyi bajt és bánatot hoztak ezek az igyekeztek a családi környezetedbe?

Vess egy pillantást kapcsolataidra, azokra, akik támogatnak, akik révén jövedelemhez jutsz, akik révén munkád, s a világban helyed van. Nyomaszt, hogy vajon mit gondol rólad a főnököd. Még a leghétköznapibb dolgot is komolyan veszed. Rengeteget dolgozol, és lestrapálnak a feladatok – az egészséged összeroppan a folyamatos stressztől. Udvarias és szívélyes vagy a kollégákkal, ám a hátuk mögött csendben a saját pozíciódat erősíted. Miért keresel újabb és újabb elismerést, jutalmat és felelősséget? Komolyan beleveted magad a munkádba, de végülis mit nyersz vele?

A halál fényében világosan látod, hogy mi fontos és mi nem. Meglepődsz, mennyi időt és életenergiát pocsékolsz el olyan dolgokra, amelyek végső soron nem sokat jelentenek, és nem is lényegesek az életedben.

Hosszú távon a jólét, a pozíció és a befolyás sokkal kevésbé fontos, mint a pillanatról-pillanatra megtapasztalt élet. Az idealizmus minden formája fellengzősnek, arrogánsnak és elbizakodottnak tűnik. Amikor a halállal nézel szembe, akkor olyan dolgok felé nyílsz meg, amelyek elől életed nagyobb részében elzárkóztál. Ahhoz, hogy elmélyítsd a kapcsolatod az élettel, összpontosíts arra, ami létfontosságú és fontos, és engedd el azt, ami esetleges és mellékes.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése

Tükörképek az Ezüst-folyón. Togmé Zangpo: A bódhiszattvák harminchét gyakorlata. Fordította és a kommentárt írta: Ken McLeod. 32. versszak.

32. versszak

Saját magadnak ártasz, ha érzelmileg reagálsz és

Más bódhiszattvák tökéletlenségén élcelődsz.

Azoknak a tökéletlenségéről pedig, akik a Nagy Útra léptek

Ne is beszélj – ez a bódhiszattvák gyakorlata.

a_bodhiszattvak_37_gyakorlata_32_versMiért kritizálsz másokat, különösen azokat, akik hozzád hasonlóan, spirituális gyakorlásba fogtak? Miért gondolod, hogy jobban megérted a helyzetüket, mint ők maguk? Miért gondolod azt, hogy jobban csinálnád? Lehet, hogy csak irigy vagy?

Az emberek kételkedni kezdenek benned, ha olyanokat becsmérelsz, akiket mások nagyon tanultnak vagy képzettnek tartanak. Versengőnek és rosszindulatúnak fognak tartani, ha a társaidat lebecsülöd. Ha pedig azokat kritizálod, akik hozzád képest kevésbé tanultak és képzettek, akkor pedig fel fogják tenni a kérdést, hogy miért nem tanítod és segíted azokat, akiket kritizálsz.

Ha folyton azon morgolódsz, hogy ez az ember mit csinál rosszul, meg az az ember mit csinál rosszul, akkor az emberek egyszer csak majd nem fognak hallgatni rád. Megelégelik, hogy aláásod mások iránt érzett bizalmukat, barátságukat, és nagyrabecsülésüket, és minden bizalmukat elveszítik benned. Mire jó ez?

Nem számít, hogy mennyire jogos a kritikád, akkor is csak egy önjelölt szakértő vagy. Lehet, hogy nem is tudsz róla, de azt sugárzod mások felé, hogy mennyire arrogáns és irigy vagy. Abban reménykedsz, hogy bebizonyítod, hogy mennyire intelligens, nagy tudású, képzett, kreatív, erős, bátor és őszinte vagy. Azzal, hogy másokat kritizálsz azt demonstrálod, hogy pontosan ennek az ellenkezőjében hiszel.

Amikor valóban bízol a saját tudásodban, képzetségedben vagy kreativitásodban, akkor nincs szükséged arra, hogy másoknak bizonygass bármit. Nincs szükséged arra, hogy kritikus legyél és hőzöngj mások tökéletlenségén. Ehelyett képes vagy támogatást, iránymutatást és bátorítást nyújtani.

Talán azt gondolod, te egy magasabb színvonalon vagy – nem úgy, mint ők! Ám a kritikus tudat híján van az örömnek, az empátiának és az együttérzésnek. Nyers és lankadatlan. Minél több hiányosságot érzel magadban, annál kritikusabb vagy másokkal. Minél inkább kritizálsz másokat, annál inkább megerősíted azt a hitedet, hogy nem vagy elég jó. Ördögi kör.

Ahogy az emberek elhúzódnak mellőled, amikor másokat kritizálsz, az egyik részed is elhúzódik attól a belső kritikus hangtól, amelyik mindig megmondja a másik részednek, hogy mit csinál rosszul. Végül a másik részed elhallgat, és így elveszíted a kapcsolatot annak képességeivel. Hogy is lehetnél nyitott és éber, hogy is volnál képes kreatívan válaszolni életed kihívásaira, amikor ott van belül egy bíráló, kritikus hang, amelyik folyton hibát talál, amint a saját maga által támasztott, szent és sérthetetlen elvárások picit is nem teljesülnek.

Azonban ha figyelmen kívül, akkor csak még hangosabban és még gyorsabban beszél. Ha elhallgattatod, akkor az ellenállásodat üzemanyagként használja fel a kritikához. Minél inkább semmibe veszed, annál hangosabb lesz. Lesz belőle egy soha véget nem érő kritikus kommentár áradat a gyakorlásodról és mindenről, bármit is csinálsz.

Az a hit, hogy valami alapvetően hiányzik belőled, az egy történtet – lehet, hogy egy mélyen berögzült, önigazoló, teljesen meggyőző történet, de akkor is csak egy történet. Ez egy zárt rendszer, ami nem engedi meg a dolgok megkérdőjelezését, sem életed egy másfajta értelmezését. Egy pár pillanatra ülj le ezzel a belső kritikus hanggal. Érezd, milyen bántó, milyen dühös, milyen szűklátókörű. Ilyen akarsz lenni?

Valamelyik korábban bemutatott módszer segítségével tapasztald meg ezt az oldaladat, anélkül, hogy az maga alá gyűrne – használhatod a küldés-fogadást, a test, az érzelmek és a történetek figyelmességét, vagy a nyitott tudatosságot. Folytasd az ezen részed felé történő megnyílást egészen addig, amíg képes vagy egyidejűleg benne jelen lenni, és ugyanakkor éber maradni. Alatta egy mélyen rögzült hiányérzetet találsz, azt, hogy nem vagy elég, vagyis hogy nem felelsz meg valamilyen normáknak. Úgy érzed, hogy alapvetően egy vesztes vagy, egy csaló, egy senki.

Folytasd, és vegyítsd a tudatosságod ennek a történetnek, ennek a hitnek a tapasztalatával. Egy bizonyos ponton megjelenik egyfajta tudás – nem egy intellektuális tudás, hanem egy zsigeri változás a testben. Úgy érzed kicsúszik a talaj a lábad alól, összezavarodsz. Már azt sem tudod, ki vagy. A szokásos vonatkoztatási pontjaid az irreális magas normáiddal együtt eltűnnek, és egy könnyedséget tapasztalsz, egy olyan örömet, amit korábban soha nem tapasztaltál. Úgy érzed, mintha egy sötét barlangból kilépnél a napfényre.

Örömet lelsz mások sikerében és erőfeszítésében. A saját magad küzdelméből nagyon is megérted, miért vétenek hibákat, miért maradnak el a bódhiszattva ideáltól, de ezt is megértéssel és együttérzéssel kezeled, nem kritikával. Már nincs szükséged arra, hogy magadat jó, őket pedig rossz színben tüntesd fel.

Ez nem egy triviális ügy. A hasonlítgató tudatot nem könnyű elengedni. Erőteljes társadalmi és kulturális erők tartják és erősítik meg. Különösen ha tanítasz, vagy más egyéb módon vagy felelős másokért, a hasonlítgató tudat újra és újra feltámad. Soha nem vagy tökéletes tanár.

Saját ideáljaidat sosem érheted el. Tökéletesen tudatában vagy a saját hibáidnak. Mindig vannak olyan emberek, akiket képtelen vagy tanítani. De ez nem jelenti, hogy alapvetően baj volna veled, vagy nem lennél elég, noha ez a részed rendszerint ugrásra kész, hogy magához ragadja a mikrofont.

Amikor késztetést érzel, hogy kritizálj, fogd be a szádat. Érezd, mi hajtja ezt a késztetést. Összehasonlítod magad másokkal, mivel van egy olyan részed, amelyik kevesebbnek érzi magát. Ismerd meg ezt a hiányérzetet, és tudd, hogy ez egy érzés, nem egy tény. Nyugodj el ebben a tudásban, és végezd a küldést-fogadást – vedd át mások hiányérzetét, és cserébe adj nekik örömöt és szabadságot.

Minél inkább tudsz örömöt lelni másokban és az életedben, annál inkább aláaknázod a kritikai mechanizmust magadban. Minden egyes alkalommal, amikor zsigeri szinten lépsz kapcsolatba azzal a tudással, hogy ez a mechanizmus nem egy tény, hanem egy hit, akkor mindig megszabadulsz, és az egész világ megszabadul veled együtt.

A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a  könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/

Kategória: Ken McLeod | Megjegyzés hozzáfűzése