29. versszak
Megértve azt, hogy az érzelmi reakciók úgy bonthatók le
Ha a belátást a nyugalom támogatja
Műveld a meditatív stabilitást, amely keresztül vezet
A négy forma nélküli állapoton – ez a bodhiszattvák gyakorlata.
Mit lehet tenni azzal a rengeteg dologgal a fejedben, a gondolkozás végeláthatatlan folyamatával, amely véletlenszerűen ugrál egyik gondolatmenetről a másikra. A meditáció látszólag megoldást jelent. Mondják, hogy le tudod csendesíteni a tudatod azzal, ha a lélegzetedre, vagy más erre alkalmas (tényleges vagy elképzelt) tárgyra összpontosítasz, vagy azzal, ha hagyod a gondolatokat, érzéseket és érzeteket maguktól jönni-menni.
A figyelmed a légzésre irányítod, és amíg meditálsz, addig működik is. Figyeled, ahogy az érzések és érzetek jönnek és mennek. Nem ragadnak magukkal, ehelyett egyre inkább tudatos leszel magadról, mint megfigyelőről – egy lépéssel beljebb vagy.
Azonban ahogy telik a napod, a gondolatok még mindig ott tolakodnak és elvonják a figyelmedet. A hétköznapi élet forgatagában rendszerint elveszel a gondolatok és érzések kavalkádjában, vagy pedig elkülönültséget tapasztalsz, úgy érzed megfigyelője, s nem résztvevője vagy saját életednek. Természetszerűleg problémának látod a gondolatokat és a gondolkozást, és azon tűnődsz, hogyan lehetne teljesen leállítani a gondolkozást.
Hallasz az elnyugvás mélyebb szintjeiről, a négy djánáról például, és arról, hogyan lehet azokat kifejleszteni. A figyelmed egyre kimunkáltabb lesz, egyre kifinomultabb, és egyre erősebb. Úgy érzed, hogy sokmindent elértél már, ám az érzelmi reakciók még mindig eluralkodnak rajtad, amikor nem meditálsz.
Valójában az egyetlen időszak, amikor úgy érzed magad, ahogy szeretnéd, az a meditációs időszak, az elvonulás, vagy amikor valamilyen intenzív gyakorló környezetben vagy. Az életed többi részében a gyakorlásnak úgy tűnik, igen csekély ráhatása van a másokkal való kapcsolataidra. A semmiből megjelenő gondolatok össze-vissza dobálnak, az érzelmi reakciók pedig kizökkentenek a tudatosságból. Újra meg újra ugyanazt a viselkedési mintázatot látod az életedben, és képtelen vagy megérteni a hétköznapi élettapasztalatod és a meditációs tapasztalatod közötti, egyre csak növekvő különbséget.
Talán ha még mélyebbre hatolsz, és a tudatodat még jobban lecsillapítod, lehet, hogy teljesen meg tudnál szabadulni a gondolatoktól és a gondolkozástól? A végtelen térben pihensz, végtelen nyugalomban és békében. Mintha már nem is lenne tested, ugyanakkor még mindig jelen van a fogvatartottságnak, a korlátozottságnak egy finom érzete. Még mélyebben nyugszol el a végtelen tudatosságban. A korlátozottság érzése eltűnik, de még mindig nem érzed magad szabadnak. Még mélyebben elnyugszol. Most már egyáltalán semmi sincs, semmi, zéró, kivéve egy nagyon halovány énérzet. A nyugalom mélyül, egészen addig a pontig, amikor már nem vagy képes megmondani, hogy érzékelsz-e valamit vagy nem. A nyugalom és a béke rendkívüli, de azt nem látod, hogy mindez hova vezet.
E négy állapot mindegyike lenyűgöző tapasztalat, ám valami hiányzik. Képes vagy egészen rendkívüli mértékben elnyugtatni a tudatod, amikor azonban ebből a nyugalomból vagy ebben a nyugalomban próbálod élni az életedet, az nem működik. Abban a pillanatban, ahogy megmozdulsz, a nyugalom eltűnik. Nem erre számítottál, és fogalmad sincs, hogyan tovább.
A gyakorláshoz való ilyen hozáállás egy kicsit olyan, mint amikor evezni tanulsz a teljesen nyugodt óceánon. Mindaddig, amíg az óceán nyugodt, rendben vagy, de amint megjelenik egy kis hullám vagy fodrozódás, nem is beszélve a valódi hullámokról, elveszted az egyensúlyod és felborulsz. Elnyugtathatod a tudatod, de nem lesz sok haszna abban, hogyan navigálj az élet hullámos óceánján.
Amikor a kajakban ülsz, figyelmen kívül hagyhatod a kajak testének csapódó véletlenszerű hullámokat? Figyelmen kívül hagyhatod, hogy öt vagy tíz láb magasra emelkedsz majd süllyedsz a vízzel? Természetesen nem. Mindaddig, amíg különállónak tekinted magad az óceántól és megpróbálsz nyugodt maradni, a hullámok felborítanak. Az óceánon vagy! Nem vagy külön az óceán mozgásától. Amikor belátod, hogy nem tudsz nem együtt mozogni az óceánnal, akkor megérted, hogy hajlékonynak és rugalmasnak kell lenned, együtt kell mozognod az óceánnal és folyamatosan egyensúlyoznod kell.
Van különbség a nyugodt tudat szabadsága, és a nincs-tudat szabadsága között. A nyugodt tudat szabadsága olyan, mint a nyugodt vizeken való evezés. Békés. Oda irányítod a figyelmed, ahova akarod, és ott is marad, mivel annyira nyugodt vagy. Ez viszont szinte teljesen haszontalan a hétköznapi életben.
A nincs-tudat szabadsága olyan, mint úgy kajakozni, hogy közben nincs rögzített pont benned. Nem különülsz el attól, amit tapasztalsz. Nem figyeled azt, amit tapasztalsz. Hogyan kell ezt csinálni? Újra és újra ránézel arra, amit nem lehet látni: a saját tudatodra. A nyugalom segít ebben a nézésben. Sokat segít. Ám a nyugalom önmagában nem elég, még akkor sem, ha ez végtelen tér vagy a végtelen tudatosság rendkívüli nyugalma.
Látnod kell. És ahhoz hogy láss, nézned kell. Nézd újra és újra azt, amit nem lehet látni. Egyszercsak majd nem látsz semmit – és tényleg a semmit látod. Rájössz, a saját tapasztalatodon keresztül, hogy ott benned nem vagy ott, nincs semmilyen rögzített pont, semmi. Ez egy nagyon jelentőségteljes tapasztalás. Ahogy a gondolatok, érzések és érzetek megjelennek az életedben, képes vagy azokat mindenféle rögzített referencia pont nélkül megtapasztalni. Azok nem „mások”. Velük és rajtuk mozogsz, ugyanúgy, ahogy kajakozáskor is a hullámokkal és a hullámokon haladsz tova.
A bódhiszattvák harminchét gyakorlata 29. verszak.
Mi legyen a gondolatokkal, érzésekkel és érzetekkel? Semmi. Szabadok, hadd jöjjenek-menjenek csak kedvükre, akár az óceán hullámai. S te is szabad vagy. Miért? Mivel elvesztetted az tudatod.
A versek és a kommentárok magyar fordítását a szerző Ken McLeod engedélyével tettük elérhetővé a blogon. Eredeti nyelven itt érhető el a könyv: http://www.unfetteredmind.org/silver-river/
Pragmatikus buddhizmus 